Hónapok óta nyílt titok, hogy Tony Blair tavaszi választásra készül, pontosan egy évvel kormánya mandátumának lejárta előtt. A legújabb fejlemények fényében ez egyre bizonyosabbnak látszik.Tony Blair történelmi teljesítményre készül: arra, hogy a brit Munkáspárt kétszer egymás után keresztülvihesse teljes törvényhozási programját az általános választáson kapott mandátum alapján. Arra volt már példa, hogy munkáspárti kormány másodszor is győzzön, de akkor nem négy teljes év után írták ki az új választást, és a második mandátum is megszakadt a teljes program megvalósítása nélkül.A legdöntőbb bizonyíték, amely a tavaszi választás mellett szól, hogy a Munkáspárt február közepén rendkívüli konferenciára ül össze, nyilvánvalóan azért, hogy megfogalmazza választási platformját. A konferenciát három-négy héten belül követi Gordon Brown pénzügyminiszter költségvetési beszéde. Brown hatáskörében ezúttal egyesül a pénzügyi politika és a választási hadjárat vezetése. Habár az óvatosságáról híres pénzügyminiszter aligha fog felelőtlenül költekezni, az elmúlt években meglehetősen nagy tartalékot sikerült felépítenie ahhoz, hogy ezúttal kissé bőkezűbb lehessen. Azt is gondosan számításba vették, hogy jövő áprilistól kezdve lép életbe az a „negatív adó”, amely több millió szerényebb keresetű gyermekes családot havonta mintegy ötven font tiszta jövedelemtöbblethez juttat. Igaz, hogy a pénzügyminiszter immár nem állapíthatja meg saját hatáskörén belül a hivatalos kamatlábat, de az Angol Bank (Anglia nemzeti bankja) pénzügyi politikai bizottságában helyet foglal a pénzügyminisztérium képviselője is, akin keresztül Brown tájékoztathatja a bizottságot a kormány terveiről, és gondoskodhat arról, hogy az ne kényszerüljön a kamatláb emelésére. Miután ez létfontosságú sok millió jelzálogkölcsönt fizető család szempontjából, jelentősége meghatározó lehet egy küszöbön álló általános választáson.Egyre valószínűbb, hogy Blair az új év első negyedében kéri a királynőt a parlament feloszlatására, és az alsóházi választások egybeesnek majd a május 3-án esedékes önkormányzati választásokkal.A konzervatív ellenzék zilált és erőtlen, a kormány népszerűsége a közlekedési válság ellenére rendületlen. Blair jó eredményekkel tért vissza az unió nizzai csúcsértekezletéről, amivel megrendítette a konzervatívok EU-ellenes fellépésének erejét. Ha a Munkáspárt májusban ismét győz, akkor a miniszterelnöknek minden reménye meglehet arra, hogy pártja történetében eddig példátlanul legalább kilenc éven át kormányozzon.
Freddie Mercury és Michael Jackson két dalt is rögzített együtt, de nem egy láma, hanem egy szokatlan eszköz adta hozzá a ritmust
