Az APEH Bűnügyi Igazgatósága a Fővárosi Főügyészség elé terjesztett vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet a Budai Hengermalom gazdasági ügyei kapcsán indított. Az adónyomozók 300 millió forintban állapították meg az okozott kárt – tudta meg a Magyar Nemzet.Lapunk értesülései szerint az APEH Bűnügyi Igazgatósága lezárta a Budai Hengermalom hat egykori munkatársa – köztük Károlyi Vilmos, a vállalat vezérigazgatója – ellen indított nyomozást. Jelentésüket vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészség bűnügyi osztályának. Megtudtuk: az adónyomozók munkájuk során „jelentős értékre, folytatólagosan és üzleszterűen elkövetett sikkasztást”, „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést”, „nagyobb mértékű adócsalást”, a számviteli fegyelem megsértését, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítást és jogosulatlan gazdasági előny megszerzését állapították meg. Ez utóbbi tételt az a kamatmentes kölcsön jelenti, amelyet a Budai Hengermalom az előző ciklus során az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól vett fel, de a pénzt a Postabank által nyújtott bankgarancia lehívásával törlesztette.Az adónyomozók igazságügyi szakértők véleményét is kikérték. Az APEH szakértői a hat gyanúsított által okozott kár nagyságát 300 millió forintban állapították meg. Értesülésünket Burillák Attila, az APEH szóvivője is megerősítette. Elmondta: az adóhatóság vizsgálatát nehezítette, hogy munkatársaik megjelenését követően „egy sajnálatos csőtörés következtében” a társaság iratanyagának jelentős része megsemmisült.
Kocsis Máté felköszöntötte Varga Juditot
