Szegeden az elmúlt napokban ismét heves indulatokat váltott ki a nyolcvanéves, csaknem másfél éve lezárt patinás cukrászda, a Virág sorsa. Széltében-hosszában az a hír terjedt el a városban, hogy egy német–osztrák bank megveszi a híres-nevezetes helyet – ami évtizedeken keresztül a Tisza-parti település találkozóhelye volt –, és ott fióküzletet nyit. Az illetékesek valamennyi létező kommunikációs fórumon cáfolták a banktelepítés ötletét, ám a helybeliek nagy része kételkedve fogadta ezt.A hetvenkilenc éves Odry Lajosnak törzsasztala volt a Virágban. Esténként egy dupla kávé mellett diskuráltak társaságában a város nagy öregjei.– Tavaly azt ígérték: 1999 karácsonyára kinyit a cukrászda. Sajnos még az idén is zárva tart. Évtizedek óta a Virágban ünnepeltük barátaimmal karácsony előestéjét. Az utóbbi években már azt vettük számba, ki maradt közülünk életben.A szegedi Virág cukrászdát a Temesvárról 1920-ban áttelepült Virágh testvérek alapították. Olyan hangulatos kávéházat varázsoltak a stílbútorokkal, a velencei csillárral és tükrökkel berendezett vendéglátóhelyből, hogy rövid időn belül nemcsak a város, hanem a fél ország kedvence lett. Virághék után a cukrászda sokszor cserélt gazdát, de valamennyi bérlő ügyelt arra, hogy átörökítse az „agóra” jelleget. Jól megfért a márványasztalok mellett a kispénzű egyetemista és az arisztokrata. Megmaradt polgári helynek a szocializmus idején is. Ez a karaktere a rendszerváltás után azért erősödött, mert odatelepítették a Közéleti Kávéház művészeti rendezvényeit. A Virág a szegedieknek ma is azt jelenti, mint a pestieknek a Gerbeaud, vagy az egrieknek a Dobos-cukrászda.A Virág miatti földindulás 1999. október 4-én kezdődött. A tulajdonos, Szervánszky László – a jugoszláv maffia állítólag megzsarolta, és védelmi pénzt követelt tőle – kamionra pakolta a berendezést, és lakatot tett az ajtóra. Tavaly óta folyamatosak a viharok a Virág körül. A polgárok egy csésze teát és kávét fogyasztottak el – így demonstráltak a Virág előtt és a Virág ügyében, kifejezvén, hogy fogytán a türelmük.A cukrászda törzstagjai közé tartozik a 64 éves dr. Hofszang József ügyvéd is:– Bosszant, hogy egy ilyen fontos hely még mindig zárva van – mondja indulatosan, és hozzáteszi: – Éthetetlen, hogy másfél év miért nem volt elegendő ahhoz, hogy ismét kinyissák. Én már diákkoromban is odajártam, egy csésze kávé mellett ott készültem vizsgáimra, majd később ügyvédként sokszor ott adtam randevút barátaimnak, régi ügyfeleimnek. A rendszerváltás után különösen felértékelődött a Virág, mert az amerikai típusú gyorséttermek elterjedésével a többi szegedi patinás hely bezárt.Már az 1990-es privatizációnál is felmerült, hogy autószalon lesz belőle. Megmaradásáért akkor még az Országgyűlésben is interpellált egy szegedi honatya. Tavalyi bezárása után az önkormányzat gyorsan vissza akarta szerezni a tulajdonjogot, de ez nem sikerült. A Virág két részből áll: egy talponállóból – ami bérlemény – és a klasszikus kávéházból, amit 1994-ben eladott az önkormányzat. A bérleményt hamar visszaszerezte a város, ám a kávéházi tulajdonért hónapokon keresztül folytak a tárgyalások, mígnem a Budapesten bejegyzett Első Ingatlanhasznosító és Forgalmazó Kft. birtokába jutott. Az adásvételt az önkormányzat is támogatta, hogy a Virág ügye elmozduljon a holtpontról. Az ingatlanhasznosító fél évvel ezelőtt megígérte, hogy mindkét üzletrészt átadja egy olyan üzemeltetőnek, aki majd cukrászdaként működteti azokat.Ilyen mester lett volna Vörös László, akinek Szegeden három cukrászdája is működik, és sokan a város tortafejedelmének tartják. Vörös László dühös, és rossz kedélyállapotának okát nem is titkolja.– Hetekkel ezelőtt pénzzé tettem az értékpapírjaimat, mert az Első Ingatlanhasznosító és Forgalmazó Kft.-vel való tárgyalás során olyan ígéretet kaptam, hogy enyém lesz a Virág. A napokban visszamondták az üzletet. Nem értem, mi lehet a háttérben.Az Első Ingatlanhasznosító és Forgalmazó Kft. jogi képviselője, dr. Hadfi János elismeri: felvették a kapcsolatot Vörös Lászlóval. A találkozóról azt mondja:– Jól haladtunk a tárgyalásokkal, de nem írtunk alá megállapodást. Ennek okát nem tárhatom a nyilvánosság elé, mert üzleti titok. Cégünk nevében arról tájékoztatom a közvéleményt, hogy a Kis Virág felújítását három hónapon belül elvégezzük. A Nagy Virág rehabilitációja tavasszal kezdődik és nyáron fejeződik be. Szeretném megnyugtatni a város lakosságát: a Virág helyén nem lesz bank, cukrászda marad.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
