Hódmezővásárhely tanulságai

Blázsovics
2000. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon nem képzelhető el nagykoalíció, mert a társadalom erősen polarizált, a két tábor között nincs átjárás – jelentette ki tegnap Surján László, a Fidesz képviselője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke. – Ezt támasztja alá, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választásokon a KDNP – amely korábban az MSZP felé közeledett – a 22 ezer szavazatból pusztán 54-et kapott – fűzte hozzá. Surján László arra is felhívta a figyelmet, hogy az FKGP „koalí-ciós házasságtörési szándéka” nem sikerült. Emlékeztetett rá, hogy Rapcsák András ellen olyan széles körű összefogás jött létre, amelyben az MSZP, az SZDSZ, a Munkáspárt, az MDF, az FKGP és a MIÉP is részt vett.Harrach Péter, az MKDSZ másik társelnöke ennek kapcsán kijelentette: a Rapcsák András elleni összefogás a politikai perverzitások közé sorolható. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a kisgazdapárt és az MDF elnöke nem vett részt a hódmezővásárhelyi kampányban, Kovács László, az MSZP elnöke azonban személyes jelenlétével is erősítette Rapcsák András ellenfelét.Az MKDSZ reméli, hogy Hódmezővásárhelyen az új testület megalakulásával és a polgármester hivatalba lépésével nyugodt, békés építkezés kezdődhet el a városban. Surján László megjegyezte: másfél évvel ezelőtt Hódmezővásárhely dinamikusan fejlődő város volt, ezzel szemben a városnak jelenleg több mint egymilliárd forintos hiánya van, és nincs fedezet a polgármesteri hivatal dolgozóinak decemberi fizetésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.