Igazolják Ion Iliescu magabiztos győzelmét a vasárnapi román elnökválasztás második fordulójának részeredményei. A központi választási bizottság hétfő reggeli közleménye szerint a szavazatok nyolcvan százalékának összeszámlálása után a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) jelöltje 66,89 százalékot, míg ellenfele, Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) vezére 33,11 százalékot kapott. A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett első exit poll eredmények Ion Iliescu 70-30 arányú győzelmét jósolták.Romániában a jobboldal is a baloldallal szavazott, s ennek eredményeként az ország elnöke harmadszor is Ion Iliescu lett – állapította meg a tegnapi román sajtó. Iliescu újbóli elnökségét azonban csak egyetlen központi lap, a rendkívül erőteljesen nacionalista hangvételű Jurnalul National üdvözölte azzal, hogy „Iliescu visszatért, megkönnyebbülten fellélegzett Románia”. A többi lap már nem ünnepelt. „Hurrá, újraválasztottuk Iliescut!” – fogalmazta meg címlapján kesernyés öniróniával a Curentul című lap. A kisebbik rossz – állapította meg a Ziua című napilap, amely viszont kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai Ion Iliescu nem ugyanaz, mint az 1996-ban vesztesként távozó Iliescu volt, s pártja, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja is sokat változott az ellenzékben töltött négy év alatt.Ion Iliescu és a PDSR vállára ugyanakkor súlyos felelősség nehezedik: most nekik kell azt a szörnyeteget semlegesíteniük, amelynek létrehozásában a kilencvenes évek elején hallgatólagosan részt vettek, azzal a céllal, hogy támadhassák a demokratikus ellenzéket és a független sajtót – hangsúlyozta a kommentár. Keserű győzelmet aratott Ion Iliescu – állapította meg a Cotidianul című lap.Fazakas László református lelkész, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei képviselői listájáról bejutott a román törvényhozásba, bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról – tájékoztatta tegnap az RMDSZ elnöki hivatalának sajtóosztálya az MTI-t. A Securitate archívumát vizsgáló országos bizottság még a választások előtt arra a megállapításra jutott, hogy Fazakas együttműködött a Ceausescu-diktatúra hírhedt titkosrendőrségével.
Kaja Kallas kommunistából lett oroszgyűlölő
