Irodaházzá alakítják a sajtóházat

Puskás
2000. 12. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha minden rendben halad, márciusban nyújtják be engedélyezésre a Blaha Lujza téri egykori sajtószékház átépítési dokumentációját. A terveket a fővárosi tervtanács szeptemberben született ajánlása alapján készíti a beruházó. Az előzetes tervek szerint a három épületből álló együttest szinte teljesen átépítik. A végeredmény egy nettó 20 ezer négyzetméteres irodaház lesz, amihez bruttó 12 ezer négyzetméteres, négyszintes, mintegy 300 férőhelyes mélygarázs tartozik – nyilatkozta Fekete Gábor, a székház tulajdonosának, a Duna Office Center Kft.-nek az építőmérnöke. A sajtószékházat februárban vásárolta meg az Österreichische Volksbankhoz tartozó ingatlanbefektető, az Immoconsult Wien tulajdonában lévő Duna Office. Mivel a mostani átépítési tervezethez számos fórumnak, szakhatóságnak lesz még szava, az építészmérnök egyelőre csak nagy vonalakban tudta ecsetelni elképzeléseiket. Annyit leszögezett: irodaházat építenek bérlőknek, ám azt sem tartotta kizártnak, hogy elkészülte után eladják az irodaházat. Azt remélik, jövőre, elkezdhetik a körülbelül két esztendeig tartó kivitelezést. A földszinten vendéglátóegységek, kereskedők kapnak bérleti jogot, a többi szinten lesznek az irodák. Az bizonyos, hogy körben teljes egészében megtartják a homlokzat első traktusát. Ám ez nem jelenti azt, hogy az új homlokzat pontosan úgy néz majd ki, mint a mostani. Azt is eldöntötték, hogy a József körút és a Somogyi Béla utca között átjárót, passzázst alakítanak ki.Az ingatlanegyüttes három önálló, de kívülről két egységnek tűnő épületből áll. A középsőt az 1870-es években építették. Ez a rész eleve sajtóháznak készült, itt kapott helyet a Budapesti Hírlap, főbejárata a Somogyi utca felé nyílt. Azt az ugyancsak ötszintes tömböt, ami ma a sajtószékház képét meghatározza – a főbejáratával a Blaha felé tekintő épületet – az 1890-es években emelték, de ez jó ideig lakóépület volt. 1949-ben a Magyar Dolgozók Pártja úgy döntött, hogy a két épületet átépíti, és integrálja, azaz mindkettőben szerkesztőségeknek ad otthont. Az épületegyüttes ekkor nyerte el mai megjelenését. A kettő mögötti, háromemeletes ház készült a legkésőbb, a XIX. században, és ellentétben a másik kettővel, megőrizte eredeti külcsínét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.