Bevonták a vezetői engedélyét annak a biztonsági őrnek, aki december 24-én délután karambolozott Felkai Lászlóval, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárával. A Polski Fiatot vezető férfi ugyanis ivott – az elszíneződő alkoholszonda ezt mutatta ki. A baleset után vérvételre szállították az ügyeletes kórházba, amelynek eredménye várhatóan ma készült el. A rendőrség ugyanakkor vizsgálja, hogy az államtitkári Audit vezető Felkai nem hajtott-e gyorsan, illetve mindent megtett-e az ütközés elkerüléséért.Mint ismeretes, december 24-én délután a Felkai államtitkár által vezetett szolgálati Audi a XIII. kerületi Béke úton karambolozott egy Polsi Fiat 126-ossal, amely az ütközés következtében a közeli villamos-járdaszigetre szaladt, ahol elütött egy asszonyt, aki – mint a kórházban kiderült – könnyebb sérüléseket szenvedett. Információink szerint a baleset azért következett be, mert a belső sávban haladó Polski Fiatot az államtitkár jobbról – a jobb szélső sávban – akarta megelőzni, miután a kis autó nem volt hajlandó lehúzódni a belső sávból. Amikor az Audi a jobb szélső sávban előzni kezdett, akkor került oda a Polski is, így a luxuskocsi azt hátulról meglökte. A Polski ezután repült fel a járdaszigetre.
Charlie Kirk jobboldali influenszer brutális meggyilkolása egy üzenet
