Januárban elfoghatják Milosevicset

Sebestyén Imre (Jugoszlávia)
2000. 12. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januárban letartóztatják Milosevicset – jelentette ki Nebojsa Csovics, a szerb átmeneti kormány DOS-os alelnöke a Glasz Javnosztinak adott interjúban. Ennyire konkrétan még senki sem utalt a hágai törvényszék által is körözött volt jugoszláv elnök elfogására, igaz, sokan kétkedéssel fogadják a bejelentést. Arra a kérdésre, hogy szerinte mennyi ideje maradt még szabadlábon a Milosevics–Markovics házaspárnak, Csovics úgy válaszolt: ha őt kérdezték volna, már régen rács mögött lennének, s szeretné, ha az újévi ünnepeket már börtönben töltenék. Kostunica jugoszláv elnök szerint: most, a választások után napirendre kerülhet a volt rezsimtagok felelősségének kérdése.Az új szerbiai és jugoszláviai hatalom szerint Milosevicset Szerbiában kell bíróság elé állítani. Ám nagy az eltérés aközött, amiért a nemzetközi közösség marasztalja el a volt elnököt, s aközött, amit nemzettársai rónak fel neki. Az utóbbi vádak között pénzügyi visszaélések, a polgárok kifosztása, a „nemzeti érdekek elárulása” szerepel, nem pedig az, hogy Milosevics három háborút indított, s hogy százezrek haláláért, milliók szenvedéseiért, az etnikai tisztogatásokért, felmérhetetlen pusztításokért felelős. A hágai törvényszék háborús bűncselekmények elkövetéséért emelt ellene vádat. Ezt megbocsátaná neki a szerbség jó része?A Milosevics-vita tehát akkor sem fog elülni, ha a volt elnököt letartóztatják. Egy szerbiai per gyakorlatilag felmenti Milosevicset a legsúlyosabb vádpontok alól. Nem valószínű azonban, hogy a nemzetközi közösség belenyugszik abba, hogy Belgrád ne adja ki a Szerbiában védettséget élvező háborús bűnösöket, köztük a főbűnöst is a világszervezet által alapított hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Milosevics tehát nem kerülheti el Hágát. Mindeközben Zoran Djindjics jugoszláv kormányfő a szövetségi szkupstinában kijelentette, hogy a JSZK minden diplomáciai lehetőséget kimerít a dél-szerbiai válság megoldására, ám nem veti el, hogy az állam más módon is reagáljon, ha a diplomáciai erőfeszítések nem járnak sikerrel. A figyelmeztetést a miniszterelnök nemcsak az albánoknak, hanem a nemzetközi közösségnek is címezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.