Szerzői jogdíjat kell fizetnie a reprográfiai szövetség részére a fénymásolókat, ofszet nyomdatechnikai eszközöket forgalmazó vagy üzemeltető vállalkozásoknak. A termékek ára emiatt valószínűleg öt százalékkal drágul átlagban, és többe kerül majd a másolás is.A jövő év első napjától életbe lépnek a reprográfiai termékekre, illetve azok üzemeltetésére a szerzői jogok alapján kivetett díjak. A termékek körét egy idei kormányrendeletben vámtarifaszámok szerint szabályozták. Az érintett cikkek gyakorlatilag a fénymásolók és az ofszet nyomdatechnikai eszközök. Nemcsak ezek importja, hanem működtetésük után is díjat kell majd fizetni. A gyártónak és az üzemeltetőnek önbevallás alapján az ellenőrzési joggal felruházott Magyar Reprográfiai Szövetség állít majd ki számlát, a díj összegét a szövetség számlájára kell befizetni, és az folyósítja az arra jogosultaknak – nyilatkozta Vaskovics Péter, az MRSZ igazgtója. Az összeg harminc százaléka a könyv- és folyóirat-kiadók még meg nem alakított szervezetét illeti, hatvan százaléka a zeneszerzőket, zeneműkiadókat, írókat tömörítő Artisjust, tíz százaléka a Hungart egyesületet, amely képzőművészeket és fotósokat tömörít – tájékoztatott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sajtóosztálya.A szövetség, amely jövőre legföljebb százmillió forint bevételre számít a reprográfiai díjból, az irodaszergyártókkal informálisan egyeztetve alakította ki a tarifatáblázatot, ami összességében és átlagban körülbelül öt százalékkal növeli a termékek árát, igaz, ezen kívül a másolt példányok árán is érezhető lesz. A berendezések teljesítményéhez kötött legalacsonyabb díj háromezer forint lenne, a legmagasabb nyolcvanezer. Üzemeltetésükért a másolóüzletekben havonta a gép teljesítményétől és a település formájától, illetve annak helyétől függően 2500–10 000 forintot kellene fizetni, kiskereskedelmi üzletekben 1200–8200 forintot, de bizonyos feltételek megléte mellett fizetni kell a könyvtárakban, a felsőoktatási intézményekben és más, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen is.A szövetség – információink szerint – tegnap küldte át a tarifatáblázatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának. A tárca várhatóan februárban hagyja jóvá a díjképzést, miután egyeztetett az importőrökkel. Ezután a megszokott módon, visszamenőleges hatállyal január elsejétől kell fizetni a reprográfiai díjat, ami kedvezőbb, mint az eredeti tervekben szerepelt, hiszen a törvény szerint szeptember elseje óta hatályos a jogdíjfizetési kötelezettség. Információink szerint az importőrök az árakba a díjat eddig nem építették be, január elsejétől azonban valószínűleg megteszik.
Mark Rutte: a NATO légvédelme sikeresen reagált a lengyelországi orosz dróntámadásra
