A napokban befejeződött a Szerencsi Cukorgyár Rt. 112. cukorrépakampánya, s a gyár beszállítási és termék-előállítási technológiájának minőségi javulása eredményeképpen rövidebb ideig tartott, mint a korábbi években.Nem volt könnyű dolga a rövid betakarítási, átvételi és feldolgozási határidő miatt a részvénytársaságnak – tájékoztatott Kiss László, az európai hírű cég mezőgazdasági igazgatója –, bár nem jelentett problémát a gyorsított munka. Megfelelő kapacitással üzemeltették a berendezéseket, a kampány kezdete előtt tervezett répamennyiséget is sikerült kiásni a földből és beszállítani a gyár területére.Az alapanyag minősége jobb lett az átlagosnál, 276 ezer tonna répát dolgoztak föl. A digesszió, vagyis a répa cukortartalma korábban átlagosan 15,5 százalék volt Szerencs térségében, most pedig ez a szám elérte a 16,4 százalékot. A mennyiség kevesebb lett a tervekhez képest, mivel 320 ezer tonna 16 százalékos cukortartalmú répára szerződtek.– Egy napot, sőt talán egy órát sem állt a gyár a feldolgozás néhány hete alatt – mondta Kiss László.– Közel hatezer tonna alapanyagot dolgoztunk föl naponta, de ennél többre is képesek vagyunk, ha a répa minősége nem olyan jó, mint az idén. A gyárnak a 15,5 százalékos cukortartalmú répából nagyobb a feldolgozó képessége, de két évvel ezelőtt beüzemeltünk egy nagy teljesítményű diffúziós tornyot, ami képes napi 6500-7000 tonnányi répát feldolgozni.Az országos átlaghoz képest a szerencsi teljesítményt a legjobbak közé sorolják, 46 tonnás hektáronkénti termésátlagot produkáltak a termelők. Az FVM minőségi prémiumot ígért azoknak a gazdálkodóknak, akik legalább 6,6 tonna hektáronkénti szántóföldi cukrot tudnak előállítani, a prémium felső határa 25 ezer forint. A Szerencsi Cukorgyár Rt. termelőinek hatvan százaléka teljesítette a földművelésügyi tárca követelményeit.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
