Az MDF jövőre folytatná a választási együttműködésről szóló egyeztetéseket a Fidesszel – közölte tegnap Dávid Ibolya. A választási szövetség kérdésében képviselt politikája miatt Kövér László Fidesz-elnök után tegnap Torgyán József, az FKGP első embere is kritikával illette az MDF elnökét.Gombhoz varrnánk kabátot, ha továbbra is elkészült program nélkül folytatnánk a választási együttműködésről szóló tárgyalásokat a Fidesszel – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke tegnap. Szerinte nem szakadt meg az egyeztetés a koalíciós partnerek között, csupán új fordulatot vett. – Készek vagyunk arra, hogy jövőre folytassuk az egyeztetést – közölte. Hozzátette: közel fél év kell ahhoz, hogy elkészítsék programjukat.Dávid Ibolya leszögezte: a Fidesz az a párt, amely hosszú távon partnere az MDF-nek. A politikus nem kívánta kommentálni Kövér László azon kijelentését, mely szerint Dávid Ibolyában nincs meg a kellő megegyezési szándék. Mint ismeretes, a Fidesz elnöke a napokban – az MDF elnökével folytatott tárgyalása után – kijelentette: nemcsak a két párt érdeke a megegyezés, de a koalíció választói is igénylik, hogy a kormányt alkotó erők közös programmal induljanak 2002-ben. Azt is közölte, hogy a Fidesz közös listát és minden egyéni körzetben közös jelöltet állítana az MDF-fel a parlamenti választásokon, cserébe húsz mandátumot ajánl fel a demokrata fórumnak.Torgyán József kisgazda pártelnök tegnap sajnálatosnak nevezte Dávid Ibolya azon nyilatkozatát, hogy egy Torgyán nélküli kisgazdapárttal tudnak elképzelni választási együttműködést. – Úgy tűnik, ezzel Dávid Ibolya visszatér az MDF egykori jogelődjeinek sokszorosan megbukott álláspontjához. Én viszont nemzetben gondolkodom, nem Dávid Ibolyában – hangsúlyozta Torgyán.A Fidesz és az FKGP közötti választási együttműködési megállapodásról elmondta: nem volt konkrét időpont ennek aláírására, és nincs olyan sürgető kérdés, amely miatt még az idén szentesíteni kellene a szerződést. Hozzátette: meggyőződése, hogy a következő parlamenti ülésszak megkezdése előtt ez megtörténik. Kövér László tegnap újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a késlekedés összefüggésben lenne a kisgazdapárt körüli botrányokkal. Megjegyezte egyúttal, hogy a Fidesz egy kiegyensúlyozott kisgazdapárt létezésében érdekelt, amely mozgósítani tudja falusi szavazóbázisát. Arra a felvetésre, hogy a választási megállapodás megkötését elképzelhetőnek tartja-e egy Torgyán József nélküli párttal, a Fidesz elnöke azt mondta: hipotetikus kérdésekre nem tud válaszolni.(Interjú Horváth Balázs MDF-es képviselővel a 4. oldalon.)
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
