Nem felel meg a valóságnak a Magyar Kórházszövetség azon állítása, hogy a költségvetés elfogadása után a kórházi betegellátás működésképtelen lesz – jelentette ki lapunknak Horváth Zsolt, az egészségügyi tárca államtitkára. Lapunk úgy tudja, több kórház nem csatlakozott a szövetség által meghirdetett „tájékoztatási kampányhoz”.Nincs veszélyben a kórházi betegellátás működőképessége, a szükséges forrásokat a költségvetés biztosítja – mondta Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára. A kórházszövetség által kiadott felhívás szerint a tervezett finanszírozás mellett a kórházak nem tudják garantálni a betegellátás jelenlegi színvonalát sem, ezért felkérik a képviselőket, hogy módosítsák a költségvetést.Horváth Zsolt ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: a költségvetés sarokszámait a parlament már elfogadta, ezért ez eleve teljesíthetetlen kérés. A politikus szerint a szövetség vezetése így megtéveszti azokat, akik nem ismerik a parlament működését.Ajkay Zoltán, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az MSZP fővárosi frakciójának volt vezetője lapunknak elismerte: valóban későn, a költségvetési sarokszámok elfogadása után tették közzé felhívásukat. Ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőnek már a nyár elején jelezték aggályaikat. Emellett a Pénzügyminisztérium az utolsó pillanatban tudatta, hogy arról az indítványról, amely nyolc-, illetve hétszázalékos többletforrást biztosít az ágazatnak, nem szavaz az Országgyűlés. Ajkay Zoltán határozottan cáfolta, hogy a szövetség felhívása politikai indíttatású lenne. Leszögezte azt is: felhívásukat valamennyi kórház aláírta, az erről szóló szavazás egységes volt. Közölte: nem tud olyan kórházról, amely bejelentette volna, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel.Lapunk úgy tudja, több kórház nem csatlakozott a felhíváshoz és ahhoz a „kampányhoz”, amelyben a kórházak három hónapon át tájékoztatják a betegeket: az ellátás színvonalának romlásáért a költségvetés a felelős. Zombor Gábor, a kecskeméti kórház igazgatója elmondta: ők nem tesznek közzé fizetett hirdetéseket, a betegeket a jövőben is ellátják. Azzal azonban egyetért, hogy a kórházaknak több pénzre lenne szükségük.
Hatalmas dugó az M7-esen, az M0 is torlódik
