Nem garantálható, hogy az egészségügyi ellátás színvonala a jelenlegi szinten marad, ha a parlament megszavazza az előtte fekvő költségvetési tervezetet. Romolhat a kórházak diagnosztikai műszerezettsége, s az intézmények a nagy értékű gyógyszerek alkalmazásának kerülésével takarékoskodnak majd, a béremelést pedig létszámcsökkentéssel oldják meg.A javaslat ugyan jövőre húszszázalékos béremelést tesz lehetővé az egészségügyi dolgozók számára, azonban nem ígér dologi növekményt az intézményeknek a következő két évre – hangzott el a Magyar Kórházszövetség tegnapi rendkívüli ülését követően. Ajkay Zoltán elnök kijelentette: így a jelenlegi inflálódó környezetben elkerülhetetlen, hogy amortizálódjon az egészségügyi rendszer. Ezért a kórházszövetség azzal a felhívással fordul az országgyűlési képviselőkhöz, hogy a jelenlegi formájában ne szavazzák meg a jövő évi költségvetési javaslatot. Bejelentették: a kórházak egy három hónapos kampány részeként lakossági fórumokon, a helyi sajtóban közlik a lakosokkal, hogy nem az intézmények a felelősek az egészségügyi ellátás színvonalának romlásáért, hanem azok a döntéshozók, akik nem biztosítják annak pénzügyi feltételeit.
Hatalmas dugó az M7-esen, az M0 is torlódik
