Országszerte több tízezer tál meleg ételt, élelmiszer- és ruhacsomagot osztottak szét karácsony ünnepén a különböző karitatív szervezetek és vallási közösségek. A hajléktalanszállók szentestére teljesen megteltek. Összesen harminchat telefonos lelkisegély-szolgálat fogadta a hívásokat, köztük nyolc éjjel-nappal a magányosok rendelkezésére állt. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az ünnep alatt nem volt öngyilkosság, mindössze a csúszós utak miatt történtek kisebb balesetek.Ezer adag meleg étellel várta szombaton az Országbíró utcai szociális központjában a rászorulókat a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat szeretetvendégség keretében. Az eseményhez kapcsolódóan első ízben osztottak ki – a Karitatív Tanács döntése alapján – olyan termékeket, amelyeket elsősorban a vám- és pénzügyőrség kobzott el. A szervezet így többek között felsőruházati cikkeket, télikabátokat, hálózsákokat, női és gyermekcipőket adott át. A Blaha Lujza téri parkolóban a kereszténység, a buddhizmus és a hinduizmus magyarországi hívei szombat déltől, vasárnap, hétfőn és kedden a déli óráktól ezer adag meleg ebédet, valamint élelmiszer- és ruhacsomagot osztottak szét. A fővárosi önkormányzat 6500 adag meleg étellel várta a rászorulókat a Petőfi Csarnok mellett. A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete december 24-én, 25-én és 26-án 500-500 adag ételt osztott ki. A X. kerületi Bihari úti intézményben 300 hajléktalant látott vendégül a Vöröskereszt. A XXI. kerületi Ady Endre úti átmeneti szállón december 24. és január elseje között naponta kétszáz embernek adnak még meleg ebédet. Vasárnap hétezer adag halászlével várta a nélkülözőket az Árpád-házi Szent Margit Szeretetszolgálat Alapítvány a Teve utcai parkolóban. A hétezer adag mellé a Magyar Honvédség aszódi laktanyájában további ezer adag halászlét főztek, így összesen nyolcezer embernek jutott a karácsonyi ételből, továbbá ruhacsomagokat osztottak szét. Fűtött sátorban, meleg étellel és adományokkal fogadta Zalaegerszeg és környéke rászorulóit a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ápoló Lovagrend helybeli, Szent László nevét viselő kommendája. Közel négyszáz adag húsos káposzta, friss kenyér és pogácsa, forró tea és gyümölcs várta a szentestét megelőző órákban a zalai megyeszékhelyen és annak környékén élő mintegy háromszáz nélkülözőt és hajléktalant. A korábban összegyűjtött, vagy helyszínen leadott adományokból négymázsányi ruhaneműt, lábbelit, megannyi élelmiszercsomagot is kiosztottak. Zala megye városaiban és községeiben több mint ezer nehéz sorsú felnőtt és gyermek részesült valamilyen ellátásban, adományban karácsonykor a megyei és helyi karitatív szervezetek jóvoltából.– A budapesti hajléktalanszállók megteltek szenteste, tegnapra azonban számos férőhely felszabadult – tájékoztatta lapunkat a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata. A szervezet tudomása szerint egyetlen hajléktalan sem fagyott meg az utcákon, az elmúlt napokban minössze öt-tíz rászorulót szállított el a kríziskocsi a megfelelő intézménybe. A két ünnep között Budapesten a hétköznapi menetrend szerint lesznek nyitva a nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek. A szolgálat tájékoztatása szerint tegnap a Magyar Vöröskereszt, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, valamint a fővárosi önkormányzat a főváros több pontján még osztott meleg ételt, így öt napon át – december 21–26. között – jutottak élelemhez a rászorulók. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Moszkva téri nappali melegedője december 24-én reggeltől december 25-én délig tartott nyitva. Az Üdvhadsereg a II. kerületi, Bajnok utcai telephelyén december 24-én délután kettőtől este hatig vallásos műsorral, vacsorával és ajándékosztással várta az otthontalanokat. Az Oltalom Karitatív Egyesület a VIII. kerületi, Dankó utcai nappali melegedőjében december 24-én délután fél háromtól istentiszteletet, betlehemes játékot tartott.Idén nem nőtt a karácsonyi ünnepek alatti hívások száma – tájékoztatta lapunkat Búza Domonkos, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke. Hozzátette: ilyenkor elsősorban azok az elmagányosodott emberek hívják a szolgálatokat, akiknek van családjuk, de mégis megszakadt a kapcsolatuk azzal. Búza elmondta: az országban 36 segélyszolgálat működik, ezek közül 8 éjjel-nappal fogadja a hívásokat. – Nem tanácsot adunk, hanem meghallgatjuk a telefonálókat és igyekszünk megerősíteni őket abban, hogy van remény – hangsúlyozta az elnök. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletének tájékoztatása szerint az ünnep alatt nem történt öngyilkosság, mindössze a csúszós utak miatt történtek kisebb balesetek.
Záporok után napsütés jöhet, majd ítéletidőre kell számítani
