Több évvel korábban megkezdett ingatlanfejlesztései értek be a Sasad csoportnak az idén – az előzetes számítások szerint az eredmény meg fogja haladni az egymilliárd forintot – mondta lapunknak Réthy Imre, az ingatlanhasznosító társaság vezérigazgatója. A több mint tíz éve folytatott ingatlangazdálkodás a Budapest vonzáskörzetében lévő értékes földterületen mindig nagyobb nyereséggel járt, mint a hagyományos mezőgazdasági tevékenység, de az igazi áttörést az utóbbi egy-másfél hónap hozta.E rövid idő alatt a Sasad ingatlanvagyonának értéke csaknem a duplájára emelkedett, s a megnövekedett kereslet lehetővé tette, hogy 2000-ben 440 ezer négyzetméternyi területet értékesítsenek.Az ingatlanpiac átértékelődése a Sasad menedzsmentjét is üzletpolitikája újrafogalmazására kényszerítette. Néhány éve még ragaszkodtak ahhoz, hogy kizárólag a Duna vonalától Nyugatra folytassák az ingatlangazdálkodást, mert akkori meggyőződésük szerint megfelelő növekedési potenciál abban a területben volt. 2000-ben lépték át először a Dunát. Ekkor még óvatosan, hiszen Soroksár térségében vásároltak – továbbértékesítés céljából – 176 hektárt. A területnek majdnem a felét máris megvette egy angolszász befektető.Jövőre minden bizonnyal Kelet-Magyarországon is vásárolnak területet, hiszen Réthy szerint az Európai Unióhoz való csatlakozásunk időpontjának közeledtével ez az országrész fel fog értékelődni. Szakembereik megvizsgálták a keleti megyék ingatlanárait, és azt tapasztalták, hogy a nyíregyházi, ipari célra hasznosítható területek ára például máris vetekszik a Pest környéki, hasonló területekével.A vállalatcsoport jelenleg négyszáz hektárnyi értékesíthető területtel bír, amely lakótelekként vagy ipari, kereskedelmi célra hasznosítható.Hasonló nagyságú az a terület, amely előkészítés alatt áll, s ezenkívül a társaság birtokában van csaknem ötszáz hektár gyümölcsös, rét, szántóföld és legelő, amelyet még legalább tíz évig ebben a formában tartanak meg, mert jelenleg nem alkalmasak fejlesztésre.A száz főt foglalkoztató dísznövénytermesztő ágazat az idén ötvenmillió forinttal járul hozzá a részvénytársaság nyereségéhez. Az eredmény felhasználásáról a közgyűlés lesz hivatott dönteni, de az irányító pakettet birtokoló Bankár csoport által korábban meghirdetett osztalékpolitika alapján bizonyosra vehető, hogy osztalékot ezúttal sem fizetnek. A Bankár szerint az ingatlanhasznosítás megfelelő nyereséget biztosít, ezért nem célszerű ebből a tevékenységből pénzt kivonni. Tavaly a Sasad Rt. vagyona a jegyzett tőke 313 százalékát tette ki. Ez azóta emelkedett, egy részvény mögött legalább a névérték négyszeresét kitevő vagyon van. Ennek ellenére a Sasad-részvényeket a tőzsdén kívüli piacon a névérték ötven százalékán lehet értékesíteni, azaz a részvényeseknek jelenleg nem jelent kézzelfogható hasznot az eredményes gazdálkodás. A részvény ára akkor közelíthetne a mögötte lévő vagyon értékéhez, ha – egy nyilvános részvénykibocsátást követően – bekerülhetnének a papírok a Budapesti Értéktőzsdére. Erre azonban addig, amíg a piaci ár a névérték alatt van, nincs esély.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
