Kései semmisség

Megkésett törvény ez. Tíz éve várták már azok a forradalmárok és szabadságharcosok, akiknek tetteivel és szenvedéseivel a rendszerváltozás demokráciája legitimálja magát. Nem tudom, hány ’56-os él még. Ezrek lehetnek, akik úgy távoztak közülünk, hogy nem kapták meg a teljes jogi rehabilitációt. Élő sebként égett rajtuk a billog, a forradalom és szabadságharc idején közbűntényes cselekményeket követtek el.Az akkori bíróságok ítélkezési gyakorlatában bevett szokás volt, hogy a népi demokratikus rend megdöntésére irányuló szervezkedés, fegyveres támadás mellé odacsaptak valami közbűntényes tettet is. Fosztogatás, rablás, gyilkosság – szinte mindegyik fegyveres felkelő ítéletében szerepelt ilyen kitétel. Meglehet, voltak, vannak ilyenek is, de negyvennégy esztendő távlatából aligha lehet kiszűrni őket.Vélem, felesleges erőfeszítés lenne. Ha tíz évvel ezelőtt nem tették rendbe az ’56-osok ügyét, akkor ma képmutatás lenne ezzel foglalkozni. Amit akkor elmulasztott a hatalom, az sokat ártott a forradalom és szabadságharc szellemének és maguknak a forradalmároknak és szabadságharcosoknak. A tíz évvel ezelőtti félmegoldások megosztották, egymásnak ugrasztották őket. Sok ’56-os veteránt ismerek személyesen, sajnos „túl sokat”, mert egyet sem ismerek, akit ne próbált volna mószerolni valamelyik hajdani harcos- vagy börtöntársa, hogy nem is igazi ’56-os. Nézd meg a bírósági ítéletet – mondták –, nem harcolt, hanem boltokat tört fel, fosztogatott, rabolt, fegyverrel fenyegetőzött, s csak közénk furakodott, igazi ’56-osok közé. Mondták ezt olyanok, akiknek ítéletében szintén ott szerepelt a közbűntényes cselekmény.Nem véletlen, hogy annyi ’56-os szervezet van, s ha meghirdetik az egység létrehozását, abból újabb szervezet születik. Ördögi kör ez, amit a rendszerváltozás sutasága vagy nagyon is tudatos manipulációja rajzolt meg. Felért egy újabb leszámolással.Megkésett törvény ez. Akik még élnek, azok közül talán elégtételt ad néhányuknak a sok-sok megaláztatásért. De tíz évvel ezelőtt rengeteg indulatot, méltatlan háborúskodást megelőzhetett volna. Az igazságügy-miniszter asszony úgy fogalmazott, hogy a semmisségi jogszabály az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek a becsületét kívánja visszaállítani. Való igaz, ez egy fontos, nélkülözhetetlen lépés – de csak egy lépés – a kívánt cél felé. Mert csak egy része a torzóban maradt igazságtételnek. Az ’56-osok becsületét csak akkor lehet igazán visszaállítani, ha az egykori ávósok, pufajkások, a forradalom és szabadságharc eltiprói, vérbefojtói, hóhérai is méltó helyükre kerülnek.