KKDSZ-ultimátum a kormánynak

Bákonyi Ádám
2000. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kizárólag akkor lát lehetőséget a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a kormány közötti tárgyalások folytatására – és esetlegesen egy 2001. évre vonatkozó megállapodásra – a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), ha a kormány keddi ülésén dönt a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók 2000. évi bérkompenzációjáról – tájékoztatta lapunkat Vadász János a szervezet tegnapi elnökségi ülését követően.A KKDSZ elnöke hangsúlyozta: az állami költségvetési források biztosításával 2000. január 1-jéig viszszamenőlegesen kapjanak legalább ötszázalékos bérfejlesztést a kulturális alapellátásban dolgozók. Lapunk kérdésére Vadász elmondta: tudomásuk van arról, hogy az államnak mintegy kétszázmilliárd forintnyi többletbevétele van, amiből fedezni lehetne követelésüket.A KKDSZ továbbá azt szeretné, hogy a bérfejlesztés összege épüljön be a 2001. évi költségvetésbe, mind a 22 ezer munkavállalóra vonatkozóan. A kormány gondoskodjék arról, hogy az esetleges decemberi pozitív döntése következményeként a pénzek januárban jussanak el a dolgozókhoz. Vadász ugyanakkor leszögezte: amennyiben a döntések elmaradnak, a KKDSZ nem ad felhatalmazást a SZEF-nek arra, hogy folytassa a közszféra felzárkóztatásáról szóló tárgyalásokat a kormánnyal.Mint arról korábban beszámoltunk: tagsági támogatás esetén a KKDSZ kész arra, hogy sztrájkmozgalmat szervezzen a jövő év elején.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.