Befejezte munkáját a két évvel ezelőtt alakult Vatikáni–Magyar Vegyes Bizottság – jelentette be a bizottság tegnapi záróülését követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt külügyi államtitkár, a bizottság kormányzati delegációjának elnöke.Két évvel ezelőtt a Vatikáni– Magyar Vegyes Bizottságot azért hozták létre, hogy javaslatokat tegyen az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság által 1997-ben aláírt megállapodásra, illetve a magyarországi törvények közötti ellentmondások feloldására és a belső törvények átalakítására. A testület javaslatai alapján összesen tizenöt esetben változtatták meg a törvényeket és jogszabályokat. A bizottság tegnapi záróülésén Karl-Josef Rauber pápai nuncius is részt vett.Németh Zsolt a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: teljes mértékben sikerült kompenzálni az egyházak korábbi hátrányos helyzetét, és megalapozni egy korszerű egyházfinanszírozási struktúrát. Mint mondta, az önfinanszírozó rendszer három pilléren nyugszik: az egyházaknak juttatott járadékon, a normatív állami támogatáson, továbbá az egyszázalékos állampolgári adófelajánlásokon.Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szerint valamennyi törvénymódosítás az állam és az egyház közös megegyezésével történt. Veres András püspök, az MKPK titkára hozzátette: tudomása szerint a Vatikánban a Magyarországgal kötött megállapodást a többi kelet-közép-európai volt szocialista országgal való kapcsolatfelvétel tekintetében példaértékűnek tekintik.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
