Csak ott kell javítani a tíz éve működő önkormányzati rendszert, ahol szükséges. A reformokat át kell gondolni, mert a legfontosabb szempont a stabilitás – jelentette ki tegnap Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az OTP Bank Rt. szervezte önkormányzati konferencián. Az önkormányzatok feladat- és hatáskörének felülvizsgálata elengedhetetlen, a rendszert azonban településtípusonként, elemek szerint fogják átalakítani. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a polgármesterek szerepének erősítésére, a jegyzők státusának átgondolására van szükség. A közigazgatási hivatalok törvényességi ellenőrzési funkciója helyett felügyeletet szeretnének, a hivatalvezetők kezébe pedig rendelet- és határozatfelfüggesztési jogot adnának. Átalakításra vár a fővárosi rendszer, és a helyi gazdálkodást is új alapokra kell helyezni. Az önkormányzati költségvetésekben élesen elkülönülnének a működési, a fejlesztési és a vállalkozási források. A belügyi tárca jónak ítéli a jelenlegi címzett és céltámogatási rendszert, hiszen ebből a keretből több mint nyolcezer beruházás készült el az előző tíz évben. Jövőre jelentősen, mintegy harminc százalékkal emelkedik az állami támogatás.Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési titkárságának vezetője szerint az EU-csatlakozásig és azután is jelentős pénzszerzési lehetőségek nyílnak meg az önkormányzatok előtt. A regionális politika mellett egyre nagyobb szerephez juthatnak a kistérségi összefogások és a határokon túlmutató, úgynevezett interregionális együttműködések.– A két évre szóló állami költségvetés alapján az önkormányzatok dönthetnek: jövő év elejétől ők is kétéves büdzsé alapján működnek, vagy maradnak a hagyományos tervezés mellett – mondta előadásában Varga Sándor, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője.
Gyomorforgató: erre érkezik a legtöbb panasz az online gyermekvédelemben
