Liszt púpja, Scheiber ordítása

Érett korában, világsikerei csúcsán rajzolta le a zenészóriást a karikaturista, akinek aláírása olvashatatlan, így örökre ismeretlen marad az utókor számára. Liszt a zongora előtt áll sötét frakkjában, és valósággal púpos a meghajlástól, amint majomszerűen lelógó karral megköszöni a tapsot produkciója után. Szája sarkában önelégült mosollyal, magától értetődően nyugtázza a rajongást, ajka szögletében mintha a zseni megvetése is bujkálna, szeme minden átszellemültségtől mentes, sokkal inkább kíváncsian vizslatja közönségét.Az ismeretlen Liszt-gúnyrajz abból az albumból került elő, amely Olga orosz nagyhercegnő és württembergi királyné (1822–1892) tulajdonában volt, aki szívesen olvasott, festegetett, és a zongorán is nagyon jól játszott. Királyi férjét, Károlyt viszont Liszt későbbi veje, Wagner érdekelte jobban, és gondoskodott arról, hogy műveit az udvari színház Stuttgartban korán felvegye repertoárjába. A sokszorosított grafikai nyomatokat, egyedi rajzokat és akvarelleket tartalmazó albumot 10–15 ezer márkás sávban kínálta a londoni Sotheby’s szokásos évi aukcióján, amelyet német kastélyok rejtett kincseiből rendeztek a Ludwigsburg melletti Monrepos patinás falai között.Művészettörténeti ritkaságnak számít az a tucatnyi akvarell is, amely a Hohenzollern família hagyatékából való, I. Károly (1839–1914) néhai román király tulajdonából. Szerzőjük a kolozsvári református püspöki családból származó Szathmáry Pap Károly (1812–1887), akinek ősei a házsongárdi temetőben nyugosznak, egyedül őt hantolták el Bukarestben, román feleségének utasítására. Az agilis özvegy később férjének magyar származását is megtagadta, gyulafehérvári ortodox pópa utódjának mondotta, képei pedig Carol Pop de Satmari néven függenek romániai múzeumok falán manapság. A szóban forgó mester római, bécsi, párizsi tanulóévek után bejárta Törökországot és Perzsiát, majd 1840-ben letelepedett Bukarestben – megélhetési okokból –, ahol hamar ismert portréfestő lett. I. Hohenzollern Károly román király a hatvanas években nevezte ki udvari festőjévé a több nyelven beszélő művészt, és már első országjáró útjára is magával vitte 1866 nyarán. Ekkor készültek a helyszíni vízfestmények a török uralom alól frissen felszabadult területekre bevonuló román csapatokról, díszszemlékről és népünnepélyekről, ortodox liturgiákról és falusi vásárokról, pihenő parasztokról. Ezeket páros vagy hármas csoportosításban, több tételben, ötszáztól ötezer márkáig terjedő sávban vitték kalapács alá a Sotheby’s-aukción.Nagyjából ezzel egy időben a Sotheby’s londoni székhelyén tartották a germán és osztrák piktúra árverését, másfél száz tétellel. Itt is akadt magyar vonatkozású kuriózum, így Scheiber Hugó (1873–1950) Rémület című önarcképe. A fél négyzetméteres portrét olajjal festette kartonra a magyar mester 1920 körül, és a művész családjától került a Christie’s New York-i árverésére 1981 májusában.A Művészet Németországban 1909 és 1936 között címmel rendezett vándortárlattal bejárta New York és Atlanta, Berlin és Frankfurt am Main múzeumait az 1990–92-es években, majd a Művészet és ellenállás elnevezésű kiállítással Hágában, Stockholmban, Helsinkiben, valamint Brüsszelben fordult meg 1995–96-ban.A Sotheby’s mostani árverésére privát tulajdonból került a brit fővárosba. A mellkép a magyar szemlélőt Munkácsy végkimerüléstől ásító inasára emlékezteti inkább, mint az expresszionizmus szimbólumává vált, Munch-féle Sikoly tátott szájú, fejét fogó nőalakjára. Scheiber a borzalmat ordításba torzult önportréjával tömörítette egyetlen képbe, mintegy megérezve és előrevetítve a húszas években a harmincas évek fasiszta rémuralmát szerte Európában. A remekmű Marvin és Janet Fishman kollekciójából került kalapács alá a patinás angol világcég licitálásán. A ház szakértői előzetesen 18–25 ezer fontos sávban becsülték fel értékét, végül 14 300 fontért kelt el.