Szervezett bűnözésből élő férfit fogtak el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A nagy értékű luxuskocsik ellopására specializálódott 27 éves Á. Attila legutoljára december 17-én Solymárról lopott el egy 28 millió forint értékű, néhány hetes Mercedes 500-ast, amelyet német tulajdonosa a legmodernebb biztonsági rendszerrel szerelt fel. A Pest megyei nyomozók a kocsit – a tökéletesen működő műholdas keresőrendszernek köszönhetően – Mogyoródon, a Fő utca egyik házának udvarán megtalálták. A lakatlan ingatlan kertjében egy Budapestről két hete ellopott, ugyancsak új Audira is rábukkantak a rendőrök, több nagy értékű kocsi alkatrészei szomszédságában. Ezt követően került képbe a többszörösen büntetett Á. Attila, akit Fóton egy bérelt házban fogtak el a hét elején. A kertben megtalálták azt az Audi S4-est, amelyet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúja szerint két héttel ezelőtt Tatán használtak egy Audi A6-os ellopásának kísérletekor. Akkor a rendőrök Á. Attila társát elfogták. Mint azt Boros László századostól, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának megbízott vezetőjétől megtudtuk, Á. Attila ellen rongálás miatt már korábban is adtak ki elfogatóparancsot, akkor – a rendőrségi gyanú szerint – egy garázsból akart egy full extrás Renault Lagunát ellopni. A fiatalember – aki egyébként a nevén kívül semmit nem hajlandó elárulni a nyomozóknak – előzetes letartóztatásáról lapzártánkkor dönt az illetékes bíróság.
Reagált Orbán Viktor a nap történéseire
