Magyarok kezdték el az épületek alapozását

Csákó Attila
2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképzelhető, hogy nem lesz kész a megnyitóra, 2001. május 17-re az European Village, más nevén a Jövő Városa, amelyet a svédországi Malmőben, az európai lakásépítészeti kiállítás részeként építenének fel – tudta meg a Magyar Nemzet Visnyei Mártától, a magyar bemutatkozást szervező svéd–magyar Paper-Team Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától, aki elmondta: a késés a svédek miatt következhet be, ugyanis az alapozást már el kellett volna kezdeniük, de eddig semmit nem tettek.A részt vevő országok között a magyarok állnak a legjobban, hiszen a tehetetlenséget látva a szervezők az alapozás megkezdéséhez magyar szakembereket hívtak, akik ráadásul még olcsóbbak is svéd kollégáiknál. A munkálatokat december negyedikén megkezdték. A csúszás miatt azonban vélhetően több kivitelezőt kell majd megbíznia a koordinátori szerepet vállaló kft.-nek. A 2001. május 17. és szeptember 9. között megrendezendő kiállítással a szervezők célja egy olyan település létrehozása volt, amely biztosítja és bemutatja a kiállító országok közös értékeit, és képet ad a különböző régiók helyi építészeti sajátosságairól. A „faluban” házat építő országok ingatlanfejlesztőinek úgy kell a projektet megvalósítaniuk, hogy minden részt vevő ország saját technológiának, stíluselképzeléseinek és hagyományainak megfelelően, az általa használt anyagokból építse meg az ingatlant. Az épületeknek meg kell felelniük a modern építészet követelményeinek, de a nemzeti, regionális jellemzőket és értékeket is tükröznük kell. Nagy jelentőséget kap az energiatakarékos módszerek és technológiák kidolgozása, az ökológiai ciklikusság biztosítása és a korszerű információs technológiák felhasználása. A svéd kormány az uniós tagországok mellett a csatlakozásra váró országokat is meghívta, többek között hazánkat is.A magas követelmények miatt azonban Magyarországon kevés pályázó akadt, aki vállalta volna az Európa-falu megépítésében a koordinátori szerepet. A feladattal az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége javaslatára a Gazdasági Minisztérium a svéd–magyar Paper-Team Hungary Kft.-t bízta meg. A cég tulajdonosa több évtizede él Svédországban, ezért vélhetően a nehézségek ellenére is sikeres lesz hazánk bemutatkozása.Visnyei Márta kifejtette: az ingatlanok iránt már most is nagy az érdeklődés, ezért valószínűsíthető, hogy a bekerülési költségek többszöröséért lehet majd ezeket a házakat értékesíteni. Azután az épületre tíz évig szóló biztosítást kell kötnie a fejlesztőnek. A 150–300 négyzetméteres telkeken megépített házak lehetnek önálló, iker- vagy teraszházak. Kritérium, hogy egy család számára kell biztosítani a lakhatást. A hideg skandináv telek átvészelésére távfűtési rendszert építenek ki, de természetesen alternatív fűtési rendszerek is beépíthetők lesznek.Az energia hasznosítására szélerőművet és napcellákat is kialakítanak. A korszerű technológiákat felhasználva a házakat szelektív gyűjtésre és energia-visszanyerésre alkalmas háztartásihulladék-tárolókkal is felszerelik. A kertek parkosításakor szintén a nemzeti hagyományokat kell bemutatni – a helyi éghajlati viszonyoknak megfelelően.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.