Mexikó irányt vált

Nábrádi József
2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mexikóban nagy várakozással tekintenek a hónap elején hivatalba lépett új államfő, Vicente Fox működése elé. Fox ez év júliusában történelmet írt, amikor – megtörve a 71 éve hatalmon lévő Intézményes Forradalmi Párt (PRI) egyeduralmát – az elnökválasztáson nyert. A vállalkozóként és földbirtokosként sikeres Foxnak nem lesz könnyű dolga, hiszen pártjának (PAN) szövetségeseivel együtt csupán 223 képviselője van az 500 tagú parlamentben, és 51 szenátora a 127 fős szenátusban. Mindenesetre az új konstelláció radikális változásokat hozhat a mexikói hatalomgyakorlás eddigi módszereiben. A parlamenti többség hiányában a szereplők a korábbinál nagyobb mértékben kényszerülnek majd politikai alkudozásokra, s beköszönhet a demokratikus paktumok korszaka, az autoriter kormányzás helyett.A konszenzusra Foxnak mindenképpen szüksége lesz, hiszen bármilyen nagyszabású tervei is vannak, ha azt nem sikerül az államapparátussal elfogadtatni, kudarcra lesz ítélve. Ennek tudatában állította össze főleg technokratákból álló kormányát. Komoly politikai kihívást jelent az új elnök számára a chiapasi konfliktus. Ebben a tartományban a Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (EZLN) 1994-ben felkelést robbantott ki, s gyakorlatilag azóta tart a konfrontáció. Fox a konfliktus tárgyalásos megoldására szólította fel a lázadókat, s békülékeny gesztusként csökkentette a hadsereg jelenlétét az indiánok lakta vidékeken. A dialógus újraindítására tett felhíváson kívül még az indiánoknak juttatandó autológia kiszélesítését és jogaik bővítését ígérte. Fellépése nem maradt hatástalan, mert a zapatisták vezére, Marcos elfogadta tárgyalási ajánlatát.A Fox által bejelentett változásokat pénzügyminisztere, Francisco Gil próbálja majd valóra váltani. A PRI-s politikusként ismert Gil már dolgozik a pénzügyi reform tervezetén, s elsősorban az állami adóbevételeket szeretné növelni. Mexikóban az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya csupán 12 százalék, amely egyik legalacsonyabb a világon. Álláspontja szerint a költségvetés finanszírozását adókból kell megoldani, nem pedig hitelből vagy az infláció segítségével. Gil 1,3 millió munkahely létrehozását tervezi, valamint az állami olajipari vállalat (ahonnan a kincstárnak jelentős bevételei származnak) szerkezetének módosítását.Fox szerencséje, hogy kedvező gazdasági helyzetben vette át a kormányrudat elődjétől, Ernesto Zedillótól. Ebben az évben a gazdasági növekedés meghaladta a hét százalékot, csökkent a külső adósságállomány, a fizetési mérleg többletet mutat, s a mexikói export dinamikusan növekszik. A megoldandó feladatok listája azonban elég hosszú. Ha nem sikerül rövid időn belül eredményt felmutatni a korrupcióellenes harc terén, akkor Fox hitele könnyen megrendülhet. A kis- és középvállalatok gyenge lábakon állnak, nagyon nehezen jutnak hitelhez, a munkaerő jelentős része illegálisan az USA-ba vándorol. Mindezek tetejébe a szegénység éppen a demográfiailag legjobban növekvő térségekre koncentrálódik. Nyilvánvaló, hogy Fox nem tud egyik napról a másikra megbirkózni ezekkel a nehézségekkel, és látványos javulást elérni. Ha viszont meggyőzi a mexikói társadalmat a változások szükségességéről, akkor komoly esélye lehet a reformok fokozatos megvalósítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.