Nem teljesen irreálisak azok a feltételezések, hogy a kormánypolitikusokat érintő súlyos korrupciós ügyek a koalíció felbomlásához vezethetnek – mondta tegnap Kovács László, az MSZP elnöke a párt országos elnökségének ülését követően. Hozzátette: ez a kérdés jelenleg nincs ugyan napirenden, s az MSZP nem ehhez igazítja tevékenységét, ám képes lenne megfelelni egy ilyen kihívásnak is.A pártelnök a nizzai EU-csúcs kapcsán megjegyezte: az unió tartja magát a saját maga által szabott határidőkhöz, így elhárultak a külső akadályok a bővítés útjából. – Ezek után a magyar kormánynak az EU ostorozása helyett át kellene térnie a felkészülés gyorsítására, különös tekintettel az uniós országjelentésben jelzett hiányosságok felszámolására – vélekedett a politikus. Kovács László beszámolt a szocialista párt elnökségén belüli munkamegosztásról. Ennek értelmében az elnök egyebek mellett a más pártokkal való kapcsolatépítésért, a választásokra való felkészülésért, valamint a választási és a kormányprogramért felel. Szili Katalin elnökhelyettes az utánpótlás-nevelés mellett a választási felkészülés szervezeti kérdéseivel foglalkozik majd, Lendvai Ildikó alelnök a párt kommunikációjáért, sajtókapcsolataiért, Juhász Ferenc alelnök pedig a párton belüli képzésért, a civil szervezetekkel való kapcsolattartásért, illetve az MSZP biztonsági és honvédelmi politikájának kidolgozásáért felel.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
