Nőtt Saron előnye

Sitkei-MTI
2000. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtök este eldőlt, hogy a közelgő izraeli elnökválasztáson csak két jelölt fog megmérkőzni: a Munkapárt képviseletében a jelenlegi ügyvezető kormányfő Ehud Barak és az ellenzék legnagyobb erejének, a Likudnak az elnöke, a keményvonalas Ariel Saron. Az ellenzéki pártvezér hatalmas előnnyel vezet munkapárti vetélytársa előtt. Saronnak jelenleg 18 százalékpont az előnye – az egy héttel korábbi öttel szemben – a Gallup intézet adatai alapján, amelyeket a Mááriv című napilap ismertetett.Senki más nem szólhat bele a két pártvezető versengésébe, a legutolsó kihívó Simon Peresz volt, aki tegnapelőtt esett ki. Peresz eddig öt alkalommal pályázta meg a kormányfői tisztséget, de egyszer sem nyert. Bár 1994-ben Jasszer Arafat palesztin vezetővel megosztva Nobel-békedíjat kapott, az ezzel járó külföldi megbecsülést nem tudta kamatoztatni az izraeli politikai életben. A csütörtöki szavazásnak az volt a célja, hogy Peresz a Merec párt képviselőjeként elindulhasson a választáson. A mérsékelt zsidó párt azonban megtagadta a jelölést, mondván, ha Peresz is elindul, megoszlanak a békepárt erői, így pedig könnyen a kemény fellépést szorgalmazó Saron ölébe hullhat a győzelem. A közvélemény-kutatások szerint viszont éppen Peresz lett volna az egyetlen, aki győzni tudott volna a választások első fordulójában Saron ellen.Ahogy a karácsony közeledik, úgy ér véget a muzulmán szent hónap, a ramadán. Tegnap tartották a legfontosabb imát, a ramadán utolsó péntekjén. A nagy eseményt rendkívüli rendőri és katonai biztosítás közepette tartották meg. Az Al-Aksza mecset környékére csak 45 évnél idősebb emberek léphetnek be, ez a limit jeruzsálemi lakosok esetében harmincöt év.Két ember meghalt tegnap egy robbantásos merénylet következtében Ciszjordánia északi részének egy zsidó településén. A helyi mentőszolgálat igazgatója az nyilatkozata a Reutersnek, hogy egy terrorista belépett az étterembe, és felrobbantotta a nála levő robbanószerkezetet. Ezalatt a Gázai övezetben tűzpárbaj zajlott le izraeli katonák és fegyveres palesztinok között. Egy palesztin életét vesztette az összecsapásban.Az Egyesült Államok Bolling katonai bázisán már négy napja feszülnek egymásnak a palesztin és az izraeli tárgyalóküldöttségek. A korábbi hírekkel ellentétben a palesztin fél a tárgyalások megrekedéséről számolt be, ellenben Izrael jelentős előrelépésként értékeli a tanácskozásokon történteket. Hírek szerint Madeleine Albright amerikai külügyminiszter letett a megbeszélések aznapi meglátogatásának tervéről.Az óév búcsúztatásával a Közel-Keleten is számot vetnek az elmúlt eseményekkel. A szomorú kimutatás azonban azt jelzi, hogy a sok lehetőség közül szinte mindig a roszszat választották, így a palesztinok megindították a második intifádát, a szent felkelést. Az első, 1987 és 1993 között zajlott szabadságharc során egy év alatt háromszázharmincegyen estek el az összecsapásokban. A szeptember 28-a óta tartó intifáda során eddig 339-en haltak meg, túlnyomó részben palesztinok. Ugyanakkor az AFP szerint már több mint 350 halálos áldozata van a vérengzéseknek.Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök csütörtökön Moszkvába érkezett a zsidó közösségek meghívására. Aznap késő este Netanjahu itt folytatott négyszemközti megbeszélést Putyinnal. Putyin az izraeli választások megtartásáig helytelennek ítélt mindenfajta megállapodást, és egyértelműen elutasította Jeruzsálem felosztásának még a gondolatát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.