Pályáztak a Szegedi Konzervgyárra

Székely Gergely (Ukrajna)
2000. 12. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szegedi közgyűlés tegnap rendkívüli ülésen vitatta meg a vízműveket üzemeltető Vivendi Watterrel kötendő megállapodás részleteit és annak a pályázatnak a lényegét, amelyet az önkormányzat közösen nyújtott be a Micromeat céggel a helyi konzervgyár megszerzésére.Bartha László polgármester a zárt ülést követően elmondta: a közgyűlés kéréssel fordul a Csongrád Megyei Bírósághoz, hogy hivatalos formában mihamarabb juttassa el azt a jogerős határozatot, amely szerint nem engedélyezik a szegedi vízműcégek cégbírósági bejegyzését. Időközben folytatják a tárgyalásokat a Vivendivel, hogy az önkormányzat érdekei kerüljenek összhangba a tulajdonosi szerkezettel. Az eddigi megbeszélések során ugyanis sikerült közös nevezőre jutniuk abban, hogy a vízműveknél a városnak 74, a Vivendi Watternek pedig huszonhat százalékos lesz a tulajdonhányada.Jövő szerdán ismét rendkívüli ülést tart a testület, mert a város vezetése szerint addigra megkapják a bíróság határozatát és a még aggályosnak tartott kérdések is tisztázódnak a Vízmű Kft. jelenlegi üzemeltetőjével.A Szegedi Konzervgyár megmentésére az önkormányzat konzorciumot hozott létre a Micromeat Kft.-vel, amely szakmai befektetőként jelentkezett. Bartha László elmondta: a szakmai befektető legkevesebb százötven konzervgyári dolgozónak vállalja a foglalkoztatását, ezenkívül a város ragaszkodik ahhoz, hogy az üzem több mint tizenhárom hektárnyi területén kizárólag élelmiszer-ipari tevékenység folytatódjon. Mint megtudtuk, a Szegedi Konzervgyár tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank pénteken dönt a benyújtott pályázatokról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.