Egy fiatalkorú lányt személyes szabadságában korlátozott, megerőszakolt, majd prostitúcióra kényszerített egy pécsi férfi. Kiderült, hogy a férfi lánykereskedelemmel is foglalkozott. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették.A 39 éves pécsi B. J. még a nyáron elcsalt magával egy fiatalkorú lányt, majd a lakásban fogva tartotta, többször megerőszakolta. Egy idő után a lányt az utcára küldte, hogy teste árulásával keressen pénzt. A pécsi férfi most lebukott, és a Pécsi Városi Bíróság elrendelte az éjszakai életben ismert férfi őrizetbe vételét. Időközben a nyomozók kiderítették, hogy a férfi más fiatal lányokat is dolgoztatott, prostitúcióra kényszerített. Sőt megrendelésre külföldre – főleg Németországba és Ausztriába – is szállított fiatal lányokat, akik szintén pénzért árulták bájaikat. Egy-egy lány kijuttatása után több ezer schillinget kasszírozott a férfi.A pécsi rendőrök feltételezik, hogy akadnak olyan lányok, akik a most őrizetbe vett férfival szintén kényszerű kapcsolatba kerültek – de féltek a férfitól, és ezért nem tettek feljelentést. Kérik e hölgyeket, hogy most a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályánál jelentkezzenek.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
