Szeged polgármestere rágalmazásért és becsületsértésért polgári peres eljárást kezdeményez Újhelyi István MSZP-s önkormányzati képviselő, illetve pártja ellen, mert szerinte alaptalan vádakkal illették – tájékoztatta tegnap az újságírókat Bartha László.Mindenfajta értékrendet és erkölcsöt nélkülöz, amit a szegedi szocialisták megengednek maguknak – jelentette ki a polgármester. Újhelyi István képviselő a minap újságírók előtt kijelentette: Bartha László alaposan gyanúsítható okirat-hamisítás és csalás bűntettével. Mindezt arra alapozta, hogy a egészségbiztosító a házi gondozással foglalkozó Salus Tisza Kht.-nél 1998. végén ellenőrzést tartott. Ennek a közhasznú társaságnak volt az ügyvezetője Bartha az év szeptemberéig. Újhelyi azt állította, hogy a vizsgálat során szabálytalanságokat és hiányosságokat állapítottak meg.A polgármester ezt cáfolta, mondván, amíg ügyvezető igazgatója volt a közhasznú társaságnak, addig ott ilyen típusú vizsgálat nem történt. Úgy fogalmazott: ha netán mégis ellenőrzést tartottak, azt ügyesen titkolták. Hozzátette: akkor Csonka László volt a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója, aki korábban MSZP-s alpolgármesterként ténykedett Szegeden. Az viszont tény, hogy a Salus Tisza ellen sem akkor, sem azután semmilyen feljelentést nem tettek. Bartha szerint Újhelyi az egyik hetilapban megjelent írásokra alapozza bizonyítékait, amely szerkesztőséggel szemben több mint húsz helyreigazítási kérelem és bírósági per van folyamatban. Eddig négy-öt esetben ismerték el tévedésüket.Újhelyi István az egyik napilapban megjelent írásokra hivatkozva úgy fogalmazott: az országos megbotránkozást kiváltó hírek egy tudatosan szerveződő, fideszes politikushoz kötődő, szakértők szerint az egészségügyi pénzek „lenyúlását” végző gazdasági érdekcsoportról szólnak. Szerinte az ügy Szegedet és a polgármestert is érinti. Erre Bartha László úgy reagált, hogy a szocialisták gyakran kerülnek ellentmondásba önmagukkal. Példaként említette, hogy az önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvilágítására a szakma által is alkalmasnak találtatott Fúziómedről azt állították, nem tudja elvégezni a feladatot. Később viszont ezzel elllentétesen nyilatkoztak.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
