A tudás hatékony gazdasági hasznosulását a kormány átfogó politikával kívánja megoldani – mondta Pokorni Zoltán oktatási miniszter a tárca éves munkájáról szóló beszámolójában a parlament oktatási bizottságának tegnapi ülésén.A Tudomány- és technológiapolitika című dokumentum szerint a következő években a kormányzat kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést – jelentette ki a miniszter. A terület 2001-ben 17,5, 2002-ben pedig 19 milliárdos költségvetési támogatást kap. A tárca vezetője reméli, hogy a kutatás-fejlesztésre fordítható összeg a közeljövőben eléri a GDP 1,5 százalékát. Szólt a kutatók bérének emeléséről is, amely január 1-jétől több mint egyharmadával nő. Megemlítette, hogy a gazdasági társaságok magyarországi innovációs tevékenységük kutatás-fejlesztési befektetéseinek két és félszeresét leírhatják az adóból.A pedagógusok átlagos jövedelme – nem bére – jövő januártól91 200 forintra nő, szeptembertől pedig 109 500 forintra. Az emelés minden keresetelemre vonatkozik, éves szinten átlag 16 százalékos növekedést jelent. A jövő évi átlagos kereset így 97 300 forint lesz. A miniszter kiemelte: 2002 januárjától 118 ezer forintra emelkedik a keresetek összege. – A felnőttképzési törvény tervezete elkészült, semmi akadálya nincs, hogy 2001 első hónapjaiban annak megvitatása is elkezdődjön – mondta a tárca vezetője. A minisztérium költségvetése jövőre 13, 2002-ben pedig 9,5 százalékkal bővül – jelezte Pokorni Zoltán. Ez először 168, majd 184 milliárd forintos támogatást jelent.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
