A közszolgálati cseh televízió új vezetése és az intézmény több száz főnyi szerkesztő- és műszaki gárdája közt kirobbant viszály hevessége a parlamenti pártok képviselőiből álló médiakuratórium csütörtöki ülése után sem csökkent. A kuratórium felemás álláspontját a szemben álló felek saját érdekeiknek megfelelően értelmezik. Az ülés után az új vezetés felújította a 24 óráig szünetelő tévéadást, ám a „zendülők” által összeállított esti híradót ismét kikapcsolta az adásból. A képernyőre vetített szövegből a nézők arról értesülhettek, hogy Jirí Hodac vezérigazgató sürgeti az illetékes állami hatóságokat a „törvénysértő eljárások feltartóztatására”. Az új vezetéssel szemben állók műsorát jelenleg csupán a kábeltévé-hálózatra kapcsolt 350 ezer háztartásban láthatják, illetve a rádióadásokban és az interneten. A közszolgálati tévéadók kikapcsolásával a megrendelt reklámhirdetések elmaradása naponta tíz-tizenkét millió korona veszteséget jelent a cseh televíziónak. Nő a tévé-előfizetők elégedetlensége, sokan az előfizetés lemondását latolgatják, és fennáll a veszélye annak is, hogy a vállalatok hirdetéseiket a konkurens kereskedelmi tévéknél helyezik el. Hodac újabban a rendőrség beavatkozását szorgalmazza, karhatalommal szeretné „megtisztítani” a tévéközpont épületét, ám a belügyminisztérium nagyon óvatos, kizárólag ügyészségi döntés alapján hajlandó akcióba lépni. Václav Klaus, a képviselőház elnöke, a négyes koalíció pártja, a szociáldemokrata és a kommunista párt képviselőinek indítványára január 5-re összehívta a testület rendkívüli ülését.A cseh közszolgálati televízió körüli politikai huzakodások beszüntetését sürgette tegnap a Nemzetközi Újságíró-szövetség Brüsszelben közzétett nyilatkozatában.
A Pentagonnál emlékezett Trump
