Privát temetők Budapesten?

Gidró Kriszta
2000. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégsem tett le a budapesti temetőprivatizációról a városvezetés korábbi ígéretével ellentétben. Ezt bizonyítja, hogy ma ülésezik a nyilvánosságtól elzártan a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) mellett szervezett privatizációs munkacsoport. Marsi Péter Pál MIÉP-es fővárosi képviselő – aki a BTI felügyelőbizottságának is tagja – eddig nem tudott a testületről, mint ahogy a többi ellenzéki városatya sem. Úgy tudjuk, hogy a munkacsoport ülésén javaslatot osztanak ki, amelyet Ladányi Jenő írt az év elején. A temetkezési intézet egykori vezetője úgy véli, hogy Budapesten akad néhány temető, amelyet bővíteni lehetne, s ezek a területek alkalmasak lennének a privatizációra.Ladányi Jenő példaként említi a Rákoskeresztúri új köztemetőt, amelyből hatvan hektárt használ jelenleg a BTI, a kihasználatlan 140 hektárt pedig a főváros apportként beviheti egy vállalkozásba vagy eladhatja magánbefektetőnek. Szerinte főleg Budán lenne célszerű kialakítani egy újabb köztemetőt, például a budaörsi repülőtér területén. A főváros „keresse meg, tárja fel a temetők építésére alkalmas pesti és budai, legalább kétszáz hektár nagyságú területeket... Itt már indokolt, sőt talán elkerülhetetlen lehet az idegen tőke bevonása (privatizáció)”. Ladányi szerint a privatizáció anyagilag körülbelül tíz évig nem sújtja a lakosságot. Addig az életszínvonal bizonyára eléri vagy megközelíti az európai szintet. „A lakosság akkor már nem fogja hibáztatni a fővárost, arról nem beszélve, hogy tíz év alatt ezekbe a szidásokba bele is fáradhat” – fogalmaz.– Ladányi Jenő korábban úgy tüntette fel magát, mint aki a legélesebben ellenzi a fővárosi temetők magánosítását – jelentette ki lapunknak Marsi Péter Pál. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy a háttérben végig a privatizációt erőltető városvezetés, főképp az SZDSZ elképzeléseit támogatta. Azt is látni lehet, hogy az MSZP csak szavakban állt ki a temetők fővárosi kézben tartása mellett – mondta. Székely Gábor, a privatizációs munkacsoport és a tulajdonosi bizottság SZDSZ-es elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a meglévő temetők privatizációja nincs napirenden. Közölte: a testületnek néhány szocialista és szabad demokrata képviselő mellett tagja még Vajda Pál főpolgármester-helyettes és több ügyosztály munkatársa.Mint a Napi Magyarország többször megírta, tavaly is felmerült a budapesti temetők privatizációjának gondolata. Első lépésként a Tamási és az Angeli úti urnatemetőket adták volna az azóta csődbe jutott Service Corporation Internationalnak (USA). A céget Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő ajánlotta a főváros figyelmébe. A cég magyarországi jogi képviseletét ugyancsak Eörsi látta el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.