Rugova nem alkuszik

Sebestyén Imre (Jugoszlávia)
2000. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koszovó függetlenedését nem lehet megakadályozni, s e kérdés rendezésekor Szerbia állásfoglalásának nem lesz jelentősége – jelentette ki Ibrahim Rugova, a Koszovói Demokratikus Szövetség elnöke a Der Spiegelnek nyilatkozva. Szerinte értelmetlen és felesleges tárgyalásokat folytatni Belgráddal Koszovó státusáról, s a jelenlegi helyzet egyébként sem kedvez a megbeszéléseknek.A koszovói albán vezető ezzel tulajdonképpen válaszolt Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök felhívására, hogy a helyi albánság képviselői kezdjenek tárgyalásokat az új belgrádi hatalommal a koszovói kérdés rendezéséről. Rugova nem zárta ki annak lehetőségét, hogy alacsonyabb szinten megbeszélések kezdődnek majd „a két független állam kapcsolatainak rendezéséről”. Ismételten kidomborította, hogy Koszovó függetlensége nem lehet tárgyalások témája. A szerbeket erről senki sem fogja kérdezni, nincs is szükség a szerbek jóváhagyására, a szerbeknek el kell fogadni a nemzetközi közösség döntését, fogalmazott Rugova. Nagy segítség lenne, mondta, ha a szerbek elismernék Koszovó függetlenségét. A legerősebb koszovói albán párt vezetője kijelentette még, hogy a szerbek Koszovóban ugyanolyan jogokat élveznek majd, mint az albánok.A többségében albánok lakta dél-szerbiai járásokban nem voltak nagyobb incidensek. A KFOR igyekszik minél hermetikusabban lezárni a Szerbia és Koszovó közötti közigazgatási határt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.