Közel kétszáz országban körülbelül 440 ezer embert foglalkoztat a Siemens AG. A cég tegnapi müncheni pénzügyi konferenciáján közzétette az 1999/2000-es gazdasági évének üzleti jelentését.Mint dr. Heinrich von Pierer vezérigazgató bejelentette, a cégcsoport forgalma tizennégy százalékkal növekedett, árbevétele 7,9 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 5,1 milliárd euró volt. A fejlődés továbbra is biztosított, a rendelésállomány világszerte folyamatosan növekszik. A vállalatcsoport magyarországi tevékenységének sikerét mutatja, hogy a Siemens Nemzeti Vállalat 1999/2000-es gazdasági évének üzleti jelentése szerint – amely a Siemens AG regionális vállalataival megegyezően az US GAAP szabályai szerint 1999. október1-jétől 2000. szeptember 30-ig tartott – a cégcsoport 75,058 milliárd forint forgalom mellett 10,308 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ezzel az európai regionális vállalatok között az egyik legeredményesebbnek bizonyult.A forgalom több mint felét az információs és kommunikációs munkaterület ágazatai érték el, míg az energiai, az ipari és a közlekedési területek üzletágai mintegy negyvenegy százalékkal járultak hozzá az összforgalomhoz. A forgalom döntő része belföldi értékesítésből származott. Az üzleti év során sikeresen lezárult három nagy projekt, a MÁV-vonalak villamosítása, a MÁV GIR-kommunikációs hálózatának építése, valamint a Lőrinci Erőmű gázturbinájának szállítása és üzembe helyezése. Új befektetés volt a Labscreen Kft. átvétele és a fővárosi forgalomtechnikai kábelalagút-rendszer hosszú távú használati jogának megszerzése. A cég egyik legjelentősebb új megbízá-sa az okmányiroda-hálózat kiépítése második szakaszának elindítása.A vállalatcsoport eredményes működését segíti az is, hogy az idei év szeptemberében lezajlott sikeres környezetvédelmi audit eredményeként elnyerték az ISO 14001 szabvány szerinti tanúsítványt.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
