A Magyar Állatorvosok Világszervezete mint civilszerveződés 1997-ben alakult, s tagjainak a létszámaeléri a hétszázat.Tekintettel arra, hogy szerte a nagyvilágban a hazai 3700 mellett még mintegy 1000-1100 magyar állatorvos tevékenykedik, akár összegezni is lehet a világszervezet szakmai jelentőségét, anyaországbeli és nemzetközi rangját. Erre vállalkozott dr. Sziebert István, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének az elnöke.Három éve nem kis nehézségek közepette foghattak hozzá a szervezet megalapításához. Mint a Magyarok Világszövetségének egyik társszervezete, izmosodnak és szakmailag felvértezve erősödnek tovább, öregbítve az 1876 óta létező és magának nemzetközi rangot kivívó magyar állatorvosképzést. E szervezet hatékonyságától is függ, hogy milyen minőségű termékek kerülnek a fogyasztók asztalára.A Magyar Állatorvosok Világszervezete így segítheti elő az agrárium és az élelmiszeripar színvonalának javulását, az eurokomformitást.Racionális elvek alapján működnek, nem lehet más céljuk, mint az, hogy az állatorvoslást, az állategészségügy színvonalát az Európai Unióban rendszeresített rendkívül szigorú szabályokhoz és követelményekhez igazítsák. Mindezt politikai és ideológiai áramlatoktól mentesen szándékoznak megvalósítani.– A magyar állatorvosoknak szalonképeseknek kell lenniük – jegyezte meg. – Vagyis olyan színvonalon illik végezniük teendőiket, amelynek az agrárium, s ezen belül is az állattenyésztők látják hasznát. Ez részben gazdasági érdek, a tulajdonosok védelme. Másrészt népegészségügyi követelményeknek is eleget tesznek, amikor kiszűrik az úgynevezett zoonózis tényezőket: az emberre ható állati betegségeket, fertőzéseket, mint például a lépfenét vagy a gümőkórt.Hazánkban 1951-ben Rákosiék egy tollvonással megszüntették az állatorvosi magánpraxist. Ezáltal kiiktatták a szakmából azt az egészséges rivalizálást, amely a későbbiekben a gyakorlati munka végzésének minőségi romlását vonta maga után. A rendszerváltást követő privatizáció és magánosítások révén gombamód szaporodtak el a magánpraxisok.Dr. Sziebert szerint mind több az olyan állatorvos, akinek saját minilaboratóriuma van, s ezáltal helyben képes elvégezni olyan vizsgálatokat, amelyek révén felállítható a pontos diagnózis. Ha ezáltal történetesen beigazolódik egy esetleges járványveszély gyanúja rögvest jelentheti azt az arra illetékes helyi szerveknek. A műszerezettség, a korszerű eszközök beszerzése érthetően tőkeigényes, de előbb-utóbb megtérül, és a nemzet javára kamatozik.A Magyar Állatorvosok Világszervezetének elnöke szólt arról is, hogy kiemelt céljaik között szerepel a mind hatékonyabb együttműködés a bennünket körülvevő országokban lévő hasonló szakmai szervezetekkel. Kölcsönös érdekük feloldani azt a kényszerű szakmai elzárkózást, amelyet az elmúlt évtizedek káros ideológiája okozott. A politikai elzárkózás helyébe a szakmai felzárkózást kívánják léptetni. Ez utóbbiaknál a gyógyszerfelhasználásra, valamint a klinikai tapasztalatok átvételére gondolt. Az érdekviszonyok megteremtése ebben a régióban mondhatni létkérdés.Az elnök szavaiból kitetszett, minden reményük megvan arra, hogy elkészüljön a Kárpát-medencében élő állatorvosok szakszótára, amely remélhetően nyolc országba juthat el 2001. május 31-ig CD-n, akár tucatnyi nyelven, s megjelenhet könyv alakban, németül és angolul. Az érintett országok támogatásai és a PHARE-segély nyújthat számukra tőkét ahhoz, hogy ez az elképzelésük valóra váljon.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
