Szaporodnak a gigafarmok

Virághalmy Sarolta
2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A globalizációs folyamatokkal a hazai mezőgazdaságnak, ezen belül az állattenyésztéssel foglalkozóknak is számolniuk kell. A Kaposvári Egyetemen évente megrendezett kétnapos pannon állattenyésztési napokon talán éppen ezért, rendhagyó módon most egy egész napot szenteltek a témának, s a globalizáció legelismertebb nemzetközi szakértőit hívták meg Magyarországra.Egyenként évi kétmillió sertés vagy akár százmillió baromfi előállítására képes állattartó telepek, fél magyarországnyi földterületet felhasználó gazdaságok: a mezőgazdaság ilyen mértékű globalizációja ma már nem utópia. Az állattenyésztés globalizációjával még a jól működő amerikai farmergazdaságok sem tudják felvenni a versenyt – hangzott el a nemzetközi kongresszuson.– Bármennyire is kellemetlenek, ezek a folyamatok léteznek, és eddig sem nemzeti, nemzetközi korlátozások nem tudtak hatékonyan útjukba állni – nyilatkozta Horn Péter akadémikus, a Kaposvári Egyetem rektora, akinek meghívására a téma legnagyobb tengerentúli szakértői jöttek el a városba. Az Egyesült Államok több államában már korlátozták a hasonló telepeket. A beruházók válaszként Kanadában és Argentínában építettek fel gazdaságokat. A globalizációs folyamatok ma még főként az Egyesült Államokban figyelhetők meg. Egyes állattenyésztési ágazatok például minden korábbi időszakot meghaladóan iparszerűsödnek, és túlnőnek az eddig elképzelhető legnagyobb méreteken is. A legújabb példák erre a sertéstenyésztő telepek. Ezek a farmok a mai kor legkorszerűbb, gyakran a szakma számára is kevéssé ismert technológiáit használják. Ez teszi lehetővé a termelés hatékonyságának olyan színvonalbeli növelését, amelyet eddig nemhogy megvalósítani, de elképzelni sem igen tudtunk – tette hozzá az egyetem rektora.A gigafarmokon a munkafolyamatok automatizáltak. Kézi munkaerőt nemigen használnak. A termelés minden egyes fázisa ellenőrizhető, s az esetleges hiba azonnal korrigálható.– Ezeket a telepeket tőkeerős csoportok létesítik, oda telepítve a gazdaságot, ahol a körülmények a leginkább kedvezőek – folytatta Horn Péter. – Ilyen kedvező körülmény például az olcsó, de jól képzett munkaerő, a lazább környezetvédelmi szabályok, vagy a nagy szabad területek és az olcsó takarmány.A kaposvári globalizációs konferencia külföldi és haza előadóinak is az volt a véleménye, hogy a hazai gazdáknak meg kell barátkozniuk a szövetkezetek gondolatával. Ezt a kormányzatnak is támogatnia kell, máskülönben rövid időn belül veszélybe kerül gazdálkodásuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.