Sikerrel pályázott a szolnoki önkormányzat is a Gazdasági Minisztérium által kiírt, állami támogatású bérlakásprogram révén nyerhető lakásépítési támogatásra – jelentette be Balla György, Szolnok fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő ez évi utolsó önkormányzati sajtótájékoztatóján.A város 226 millió forintot kapott a Mester úton lévő volt szovjet katonai lakások felújítására, illetve átalakítására. Ehhez 30 százalékos önrészesedéssel járult hozzá az önkormányzat. A 323 millió forintos projekt révén a Mester úti lakóparkban 72 szociális elhelyezést biztosító bérlakást alakítanak ki, elsősorban fiatal házasoknak. A 42, illetve 50 négyzetméteres bérlakások átépítése tavasszal elkezdődhet, nyár végén a lakásokat át is adják. A közbeszerzési pályázatok nyertesei, az építkezések kivitelezői előreláthatólag január végén vehetik át a tervdokumentációt, az önkormányzat ezzel egy időben megkezdi a beköltözési pályázat kiírását a leendő bérlőknek.A szolnoki önkormányzat középtávú lakáskoncepciójának első projektje a fiatalok lakásgondján, a következő pedig az idősek, a nyugdíjasok lakáshelyzetén kíván segíteni. Ez utóbbira valamivel többet tudnak fordítani, mint a jelenlegire, természetesen újabb projektekkel kiegészítve – mondta el tegnap Balla György alpolgármester.
Megérkezett a hétvégi időjárás-jelentés, nincs több titok
