Tarthatatlan nyolcezres

Zelei Béla
2000. 12. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pontos prognózist adtak a londoni elemzők tegnap reggel a tőzsdei kereskedés várható alakulására. Előrejelzésük szerint meglendültek a nyitás után az indexek, majd igazolva a szakértők sejtéseit – miszerint nem lesz tartós az emelkedés –, megfordult a trend. Akár a pesti börze görbéjét is előre megrajzolhatták volna a city gurujai: a keddi értéket jelentősen meghaladó szinten nyitott a BUX, ahonnan további meredek emelkedéssel folytatta útját. Villámgyorsan átlépte a már hetek óta megközelíthetetlennek tartott nyolcezer pontos értéket, ám még itt sem torpant meg. Húsz perccel később már három százalék nyereséget ért el, de ezt a kereskedés későbbi részében nem tudta tartani.Bizalommal töltötte el a befektetőket az amerikai elnökválasztás lehetséges végeredménye, s bátorította a részvénypiac szereplőit a Lehman Brothers azon véleménye is, miszerint az amerikai részvényeket jóval értékük alatt jegyzik, s a következő évben legalább húszszázalékos árfolyam-emelkedést érhetnek el. A Reuters előző esti tudósítása szerint az amerikai irányadó kamatláb csökkentésére lehet a közeljövőben számítani, ha a szövetségi bank, a Fed folytatja az eddigi stratégiáját. Mértékadó szakemberek másik csoportja még az amerikai elnökválasztás kimenetelétől sem teszi függővé a tőkepiacokon várható fejleményeket. Jeffrey Applegate a hírügynökségnek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a részvénypiacon már megtörtént minden rossz, amire számítani lehetett, a jövőben emelkedő kurzus tanúi lehetünk, függetlenül az elnök személyétől, hiszen az amerikai kormányzat gazdaságpolitikájának változására nem kell számítani. A Fed nyíltpiaci bizottságának következő, december 19-i ülésén szelíd kamatemeléssel kapcsolatos fenyegetés még elhangozhat az infláció féken tartására – Alan Greenspan, a Fed elnöke korábban is élt már ezzel az eszközzel, ha szükségét látta –, de jövőre valójában nagyobb esély van a kamatok csökkentésére. A szakértők véleménye a tengerentúlon fenn tudta tartani a részvénybefektetésekkel szembeni bizalmat. New Yorkban mind a hagyományos iparágak, mind a fejlett technológiát alkalmazó cégek részvényei tovább drágultak a szerdai tőzsdei kereskedés első szakaszában.Budapesten tegnap dinamikus kezdés után néhány perc alatt nyolcezer pont fölé ugrott a tőzsdeindex. A napi maximuma meghaladta a 8100 pontot, de – ahogyan azt a londoni elemzők borítékolták már reggel – nem bizonyultak tartósnak a megemelkedett árfolyamok. Szinte folyamatos ereszkedés után délután már három és fél százalékkal mutatott kevesebbet a BUX, mint legjobb pillanataiban. Ekkor kaptak hírt a befektetők arról, hogy az amerikai tőzsdenyitás további áremelkedést hozott, ami egy újabb lendületet adott Pesten is. A záró szakaszban azonban ismét eladói túlsúly alakult ki, s az index előző napi értéke alá süllyedve majdnem félszázalékos veszteséget szenvedett. Az összesített részvényforgalom megközelítette a huszonegymilliárd forintot, ami még bizakodásra is okot adhatna, ha az emelkedő trend stabil maradt volna.A napok óta száguldó gyógyszergyári papírok vegyesen fejezték be a tegnapot. A korábban mérsékeltebben erősödő Richter további 3,5 százalékot javult, míg az utóbbi napokban a rekordot rekordra halmozó Egis 2,7 százalékkal olcsóbb lett. A papír 10 800 forintos záróárával azért így is elégedettek lehetnek a részvényesek, hacsak nem a keddi csúcs közelében vásároltak. A gyógyszerhossz mögött minden bizonnyal a jövő hétre várható, hároméves megállapodás áll, amely a kormány és a gyógyszergyártók között jöhet létre, s egy szolid, de kiszámítható árkompromisszumot céloz.A vezető részvények többsége veszteséggel fejezte be a napot. A Matáv részvényei 6,3 milliárdos forgalomban mintegy fél százalékkal lettek olcsóbbak, noha a délelőtt folyamán még 1275 forintot is megadtak a telefontársaság papírjaiért. A Mol két százalékkal lett olcsóbb, s a két legnagyobb vegyipari társaság – a TVK (–2,1 százalék) és a BorsodChem (–2,7 százalék) – kurzusa is alacsonyabbra került a keddi zárószintjénél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.