A magyarországi rádiós piac átalakulását indíthatja meg, hogy a lakosság 31 százaléka számára elérhető Juventus rádió tulajdonosa, a Metromedia International Inc. hálózat kialakítására kapott engedélyt vidéki rádiókkal. Elmondásuk szerint így az ország 65 százalékában lesz elérhető a hálózatos műsor. A cég a napokban két új vidéki frekvenciára nyújtott be pályázatot.Egy szombathelyi és egy keszthelyi rádiófrekvenciára nyújtott be pályázatot az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) hétfőn a Metromedia International – jelentette be tegnap Mark Máriaházy-West, a rádió vezérigazgatója. Közölte: hat regionális adóval – Fordan Pécs, FM 95 Debrecen, Nonstop Miskolc, Rádió 88 Szeged, BMC Győr és Rádió Eger – már megkapták az ORTT-engedélyt a hálózatba kapcsolódásra.Ezzel az ország 65 százalékában lesz elérhető a hálózati adás – hangzott el. Amint az Antenna Hungária megteremti a közös adás műholdas továbbításához szükséges technikai feltételeket, a vidéki adók hétköznap 10 és 14 óra között a Juventus műsorát sugározzák majd.Mint a vezérigazgató fogalmazott, nem kizárt, hogy ez még idén megtörténik. Az együttműködési megállapodás értelmében a bevétel harminc százalékát kapja majd a vidéki rádió, a fennmaradó rész pedig a Juventust illeti meg. Máriaházy-West azt várja, hogy a hálózati működés következtében megáll a rádiók médiapiaci arányának csökkenése – jelenleg öt százalék –, amely az országos kereskedelmi televíziók megjelenése óta tapasztalható.
Újra megtalált egy államtitkárt trombitájával Szabó Bálint, egy dologgal azonban nem számolt
