Több kisebbség küszködik létproblémákkal

Igaz ugyan, hogy Magyarországon a roma kisebbség a legnagyobb létszámú és súlyos gondokkal küszködik, de ez nem terelheti el a figyelmet a többi népcsoportról – hangsúlyozta Báthory János, a közelmúltban felmentett Doncsev Tosó utóda. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) új elnöke tegnap vette át a kinevezéséről szóló okmányt Hende Csabától, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárától. Hozzátette: más kisebbségek is létproblémákkal küzdenek. Ezek ugyan nem szociális jellegűek, de gondot jelent számukra anyanyelvük és az identitástudatuk megőrzése.Tulajdonképpen a mai napig sem derült ki, hogy miért mentették fel hivatalából Doncsev Tosót. Mit tud erről?– Pontos ismereteim nincsenek. A szóbeszéd szerint nem volt igazán harmonikus kapcsolatban a hivatal felügyeletét ellátó Igazságügyi Minisztériummal. Azt el kell mondanom, hogy Doncsev Tosót kiváló szakembernek tartom és egyik kedves ismerősömnek, bár az utóbbi két évben nem sokat találkoztunk.– Többek szerint azért következett be ez a változás, mert politikai szempontból ön jobban megfelel az MDF-nek, mint elődje.– Való igaz, hogy 1988–1993 között aktív tagja voltam az MDF-nek. Azóta is rokonszenvezem a párttal, de nem vagyok tagja. Ugyanakkor úgy vélem: az államigazgatásban általában nem szerencsés, ha egyazon minisztériumon belül különböző pártok által jelölt vezetők vannak.– Állítólag több roma szervezet is kifogásolta az ön személyét, ugyanis 1987-ben az MSZMP Központi Bizottsága elé terjesztett egy javaslatot, amelyben kezdeményezte, hogy a párt olyan cigány vezetőket válasszon magának, akik megbízhatók és irányíthatók. A közelmúltban például Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke vonta kétségbe alkalmasságát a NEKH elnöki posztjára, arra hivatkozva, hogy ön még az előző rendszer szociális kisebbségi politikáját képviseli.– Az előző rendszer kisebbségi politikáját köztudomásúan a legmagasabb párfórumok irányították. 1987-ben az én „hatalmam” négy kedves könyvtáros hölgy irányítására korlátozódott. Az MSZMP egy szakértői tanulmányt rendelt tőlem, ugyanúgy, ahogy még mintegy negyven szakértőtől. Ennek ma már nincs jelentősége. De ha történészkedünk, azt is mondjuk el, hogy 1987–88-ban az autonómnak nevezett cigány szervezetek az MSZMP Aczél–Knopp vonalának politikai támogatásával a hátuk mögött anyagi segítségben részesültek, miközben a Pozsgay Imre vezette Hazafias Népfront kebelében alakult roma szervezet nélkülözte ezt a támogatást. E méltánytalanság orvoslását ma is helyesnek tartom. Szerintem egyébként magától értődő, hogy egy baloldali párt baloldali szervezeteket támogat. Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy a Roma Parlament 2000-ben az MSZP-vel lép szövetségre. Minden pártnak törekednie kellene a vele rokonszenvező romák felzárkóztatására. Egyébként az az érdekérvényesítési és politikai stílus, amelyet Horváth Aladár képvisel, nem bizonyult sikeresnek, de ő önkritika híján másokat vádol. Remélem, azért nem engem tesz felelőssé, hogy azzal a párttal is meghasonlott, amelynek 1990–94 között parlamenti képviselője volt. El kell végre gondolkodnia azon, hogy vajon nem ő megy-e szembe a forgalommal.– Elégedett-e a romák felzárkóztatására kidolgozott közép- és hosszú távú programmal, teljesítésének tempójával, tervezi-e esetleg, hogy változtat rajta?– A program maga jó, de végrehajtása nem egyszerű dolog. A mai helyzettel senki nem lehet elégedett, én sem vagyok az. A programon belül növelni szeretném az oktatás súlyát. Alapvető fontosságúnak tartom, hogy az általam még hét évvel ezelőtt kezdeményezett roma ösztöndíjas program mára odáig fejlődött, hogy a minap kilencezer cigány fiatal kapott ösztöndíjat. Dávid Ibolya miniszter asszony bejelentette, hogy duplájára kívánják emelni az ösztöndíjasok számát. Ez olyan horderejű hír, amelyhez képest Horváth Aladár ilyen vagy olyan véleménye jelentőségét veszti. Remélem, hogy ezt ő is olyan jó ügynek tartja, amelynek érdekében együtt tudunk működni. Erre készen is állok.– Szükségesnek tartja a kisebbségek parlamenti képviseletét?– A harmadik kormányzati ciklus óta tologatjuk magunk előtt ezt az ügyet. Sokak szerint a politikai akarat hiánya miatt nem lehet előre haladni. Valójában igen nehéz jogi problémával állunk szemben, amelynek megoldása egykamarás parlamentben szinte lehetetlen. Azt, hogy mind a 13 kisebbségnek garantált mandátuma legyen – függetlenül a rájuk leadott szavazatok számától – irreális célkitűzés. Kompromisszumként olyan diszkriminációs megoldást tartok megvalósíthatónak, amelynek során az ötszázalékos küszöbtől kisebbségi lista esetén eltekintenének, és az első mandátumhoz szükséges szavazatszámot úgy állapítanák meg, hogy a nagyobb létszámú kisebbségeknek reálisan elérhető legyen. A „kicsik” érdekeinek parlamenti megjelenítését akár a házszabály módosítása útján is meg lehetne oldani. Ezt mindenképpen kezdeményezni fogom, de attól tartok, hogy a kiélezett parlamenti küzdelmek közepette még ez a megoldás is nehezen fogadható el. Ugyanakkor szükségesnek tartom végiggondolni a kisebbségi önkormányzati választások módját is, hogy elkerülhessük az illetéktelen beszavazás torzító hatását. Ebben egyetértek Horváth Aladárral és a kisebbségi jogok parlamenti biztosával, Kaltenbach Jenővel is.– Egyesek úgy vélekednek, hogy a kormányváltás óta lényegesen csökkent a kisebbségi hivatal befolyása. Mit gondol erről? Felmerült annak lehetősége, hogy a NEKH újra visszakerüljön a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá?– A kérdés szóba került a jelölésemmel kapcsolatos tárgyalásokon. Úgy vettem észre, hogy az igazságügyi tárca nem ragaszkodik ahhoz, hogy a NEKH feltétlenül a felügyelete alatt maradjon. A hivatal súlya a jelenlegi rendszerben is növelhető, ha a felügyelő tárca teljes súlyával a hivatal mellé áll. Ezért is fontos, hogy a hivatal és a tárca vezetője között bizalmi viszony legyen. Ugyanakkor a NEKH feladatkörét tekintve valóban szerencsésebb volna, ha újra a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozna. Ez azonban az államigazgatási struktúra olyan mértékű átalakítását feltételezné, amelyhez a NEKH elnöke kevés – bárki legyen is az. A „nagypolitikusok” bizonyára végiggondolják ezt, ha itt lesz az ideje.– Támogatja a többek között Kaltenbach Jenő, kisebbségi ombudsman által elkészített és javasolt antidiszkriminációs törvény elfogadását?– A mostaninál lényegesen következetesebb antidiszkriminációs joggyakorlatra van szükség. Antidiszkriminációs jogszabályok persze most is vannak, és biztos, hogy van visszatartó hatásuk, mégis úgy vélem, jó részük papíron marad. Ezeket életre kell kelteni, és ha szükséges, módosítani is. Egy új, egységes antidiszkriminációs törvényt szintén elképzelhetőnek tartok, de arról még korai lenne nyilatkozni, hogy a kisebbségi biztos által kidolgozott tervezetet támogatom-e, ugyanis csak a sajtóból ismerem. A diszkriminációellenesség ugyan a politikai kultúra része, de abban biztos vagyok, hogy hatékony jogi védelemre is szükség van. Fontosnak tartom a jogvédő szervezetek, nevezetesen a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Jogvédő Irodájának tevékenységét is.– Ön szerint a többségi társadalomban a törvény elfogadásával megszűnne a rasszizmus és az idegengyűlölet?– Biztos, hogy nem, hiszen a magukat legdemokratikusabbnak mondó államokban is létezik ez a probléma. Alapvető kérdés azonban, hogy hagyjuk-e elhatalmasodni, vagy küzdünk ellene. Szerintem a küzdelem egyik területe a jog. A politikai kultúra és a közmorál nem kevésbé fontos. Örvendetesnek tartom, hogy az egyházak „megmozdultak” a kisebbségek védelmére. Kívánatosnak tartom aktivitásuk fokozását. Meggyőződésem, hogy a romák emancipációjának egyik útja az egyházakon keresztül vezet. A kormány természetesen nem jelölhet ki feladatot az egyházak számára, de segítheti, sőt segítenie kell ez irányú tevékenységüket. A magam részéről ezért minden tőlem telhetőt megteszek. Jelzem azonban, hogy számomra a kisebbségi ügy nem egyenlő a romák ügyével, noha első az egyenlők között. A többi népcsoport is létproblémákkal küszködik, ha nem is olyan értelemben, mint a cigányság. Van Magyarországon olyan népcsoport, amelynek az iskolázottsági adatai és életszínvonala magasabb, mint az országos átlag. Az anyanyelv és az identitás megőrzésének tekintetében mégis veszélyeztetett.– Miilyen tervei vannak ezzel kapcsolatban?– Meg kell vizsgálni, hogy akár a kisebbségi törvény keretein belül, akár annak szükséges módosításával miképpen lehetne növelni a kulturális autonómia mértékét, például az oktatási és a kulturális intézmények tulajdonba vagy használatba adása által. Ez persze felelősség átvállalását is jelenti. Fontosnak tartom a többség és a kisebbség viszonyának kívánatos befolyásolását is. Véleményem szerint hazánkban kisebbségbarát légkör van, különösen a térség más államaihoz viszonyítva. Ez sajnos a cigányság esetében nem mondható el, és engem nem vigasztal, hogy más államokban esetenként még rosszabb a helyzet. A kisebbségbarát légkör fenntartását azonban folyamatosan erősíteni kell, mert senki nem adott garanciát arra, hogy a dolgok csak jó irányba módosulhatnak.

---