Céljukkal ellentétes hatást érnek el az FKGP elleni támadások a pártelnök szerint, az ország több mint kétezer kisgazda alapszervezetében ugyanis minden eddiginél nagyobb összefogás jött létre.Torgyán József tegnap Győrött kijelentette, hogy a személyét ért támadásokra egytől egyig meg tud felelni, s azok a hírekkel ellentétben nem vezetnek a párt szétforgácsolódásához. Leszögezte: a női és a megújult ifjúsági tagozatukkal együtt képesek lesznek arra, hogy a sorsdöntő 2002-es választásokon jó eredményt érjenek el. Akkor ugyanis sok minden eldől, hiszen aki bejut a parlamentbe, az hosszú távon megerősíti pozícióit, míg aki kiesik, az gyakorlatilag eltűnik a porondról – fűzte hozzá. Ez a veszély szerinte nem fenyegeti a kisgazdákat, hiszen az ellenzék által előrehozott választási hadjárat épphogy felkészíti őket a majdan rájuk váró igazi küzdelemre.Győr-Moson-Sopron sosem tartozott a kisgazdák erős bástyái közé, éppen ezért a megyében fontos kísérletbe kezdtek. A helyi pártszervek vezetését egészen fiatal emberekre bízták, akik reményeik szerint jobban meg tudják szólítani a jövő generációját. Az általuk végeztetett közvélemény-kutatás adatai szerint 15 százalék körüli a támogatottságuk – tudatta Gulyás Balázs helyi pártelnök.Torgyán elmondta: egyelőre nem lát módot arra, hogy a kisgazdák is különválasszák a pártelnök és a koalíciós pártot vezető miniszter személyét, mivel az egyesítő erő ő maga. A kérdés igazából csak azoknak a fejében fogant meg – jelentette ki –, akik szeretnének pozícióhoz jutni, ám arra támogatottságuk nem jogosítja fel őket. Kifejtette: tökéletesen bírja a nagyfokú terhelést, így nincs értelme az utódlás kérdésével foglalkozni.
Mark Rutte: a NATO légvédelme sikeresen reagált a lengyelországi orosz dróntámadásra
