Torgyánt nem fenyegeti szankció

Blázsovics
2000. 12. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma indul meg az az összeférhetetlenségi eljárás Torgyán Józseffel és Torgyánné Cseh Máriával szemben, amelyet az SZDSZ kezdeményezett. A párt szerint a Torgyán házaspár 1998-as vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel bankbetétet, egyéb pénzeszközt vagy nagyobb értékű ingóságot, amely anyagilag megalapozná jelenlegi házépítésüket. Isépy Tamás, a mentelmi bizottság elnöke úgy fogalmazott: az eljárás nem helyez kilátásba szankciót. Az FKGP elnöke csak az általa kezdeményezett vizsgálóbizottság előtt hajlandó nyilvánosságra hozni titkos vagyonnyilatkozatát.Bonyolult, de szankció nélküli eljárásnak minősítette Isépy Tamás azt az összeférhetetlenségi eljárást, amely ma indul a Torgyán házaspár ellen. A mentelmi bizottság fideszes elnöke lapunknak elmondta: kedden délelőtt sorsolják ki azt a három bizottsági tagot, aki az eljárást lefolytatja. A házszabály szerint a háromfős vizsgálóbizottság elnöke a mentelmi bizottság valamelyik alelnöke, egyik tagja kormánypárti, másik tagja pedig ellenzéki képviselő. Ez alapján elmondható, hogy a testület ellenzéki többségű lesz, hiszen a mentelmi bizottság alelnökei ellenzékiek. A sorsolásról értesítik az érintett képviselőt, aki személyesen vagy meghatalmazottja útján egy esetben a vizsgálóbizottság egy tagja ellen kifogással élhet.A vizsgálóbizottság az összeférhetetlenségi ügyet zárt ülésen tárgyalja. A testület a házszabályban meghatározott módon vizsgálódhat, azaz iratokat kérhet be, tanúkat hallgathat meg. Ha az ülésen az érintett képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, de a vizsgálóbizottság ülésén egyébként nem lehet jelen. Isépy Tamás szerint a vizsgálóbizottság megtekintheti a titkos vagyonnyilatkozatot is.A bizottságnak a vizsgálatot ésszerű határidőn, de legfeljebb kilencven napon belül le kell folytatnia. Az eredményről a testület tájékoztatja a mentelmi bizottságot, az pedig az Országgyűlés elnökét. A házelnök a parlamenttel közli az eljárás eredményét. Isépy Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy az eljárásnak nincs jogi következménye. Ha valaki nem a valóságnak megfelelően töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, a törvény akkor sem helyez kilátásba semmiféle szankciót.Torgyán József az MTI-nek adott nyilatkozatában durva csúsztatásnak nevezte, hogy összeférhetetlenségi eljárás indul ellene és felesége ellen vagyonnyilatkozatuk ügyében. Hangsúlyozta: mindketten a valóságnak megfelelően töltötték ki azt. Leszögezte: ha az általa kezdeményezett, képviselői vagyongyarapodást vizsgáló bizottság létrejön, akkor elsőként hajlandó feleségével a bizottság előtt felnyitni a zárt nyilatkozatot. Lapunk úgy tudja, kétséges a vizsgálóbizottság megalakulása. Az MSZP és az SZDSZ a testület bojkottálását tervezi, a MIÉP várhatóan tartózkodik a parlamenti szavazásnál, s a bizottság létrehozására vonatkozó javaslattal kapcsolatban az MDF-nek is fenntartásai vannak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.