Túraútvonalakat építenek

Virághalmy
2000. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magára vállalta a kaposvári lovasakadémia a nemzetközi versenyek megrendezése mellett a térség szaktanácsadó központjának szerepét is. Az ágazat fejlesztéséhez egyebek közt szükség lenne a megyei lovastúra-útvonalak kiépítésére és megfelelő lóállományra is.– A Pannon Lovasakadémia egyszerre hat-tíz jól működő magánvállalkozással tart fenn állandó kapcsolatot. A minőségi szolgáltatáshoz ez azonban nem elegendő. A magántelepeken lévő lóállomány gyakran siralmas állapotban van.– A lovas turizmus sok tulajdonosnak beruházások nélküli, gyors meggazdagodást jelent – nyilatkozta dr. Hatner József, a Pannon Lovasakadémia és Mezőgazdasági Szakközépiskola gazdasági igazgatója. – Ráadásul még ma sincs törvény arról, hogy a lovassporttal foglalkozó központokban csak középfokú oktatói végzetségűek taníthassanak.A Pannon Lovasakadémia 1996-ig az akkori Pannon Agrártudományi Egyetemen belül működött. Miután az egyetem az Oktatási Minisztérium fennhatósága alá került, az akadémiát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz csatolták. Viszonylag előnyös helyzetét is ennek köszönheti: fejlesztését a szaktárca folyamatosan támogatja. Közel negyven beruházást hajtottak végre az intézménynél, s tíz év után idén befejezik Kelet-Európa legnagyobb fedett lovaspályájának építését. Az alapításakor zárt szarvastenyésztésre szánt kísérleti telep mára génrezervátummá, szakképző intézménnyé és lovassportklubbá nőtte ki magát. A lovas turizmus fejlődéséhez az önkormányzatok segítségére is szükség lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.