Nem tudta megerősíteni a gdanski kőolaj-finomító (RG) részvényeinek 75 százalékát birtokló Nafta Polska illetékese azt a híresztelést, hogy a nagyvállalat privatizációjára érkezett hat ajánlat közül az egyiket a Mol Rt. tette volna. Ezt korábban a Reuters közölte.A hírügynökség állítása szerint a hat érdeklődő között van a Mol mellett az orosz Lukoil, a finn Neste konszern, a lengyel Konsorcjum Gdanskie és két másik, meg nem nevezett cég. Az MTI kérdésére a Nafta Polska (NP) illetékese csak azt erősítette meg, hogy hat ágazati és pénzügyi befektető jelentkezett. Elmondta, hogy a Reuters híre „provokációnak” minősíthető, amivel a nem hivatalos értesülés megerősítését szeretné kicsikarni a többségi tulajdonostól. Az RG részvényeinek huszonöt százalékát a kincstár birtokolja.A mostani kísérlet már a második a gdanski kőolaj-finomító eladására. Az 1998-as privatizációs akció kudarcot vallott.A Mol kérdésünkre nem kívánta kommentálni a Reuters állítását. A Magyar Nemzet meg nem erősített információi szerint a gdanski kőolaj-finomító privatizációjának ügye november 29-én is felmerült, amikor Budapesten tárgyalt a lengyel kincstárügyi miniszter, Andrzej Chronowski és Stumpf István kancelláriaminiszter. A lengyel minisztert az ottani vezető olajcég, a PKN Orlen elnöke, Andrzej Modrzejewski is elkísérte, aki lapunk érdeklődésére elmondta: azt tartaná célszerűnek, hogy a régió olajtársaságai egyetlen nagy céget hozzanak létre. Többet nem árult el az együttműködés lehetséges formáiról.Elemzők szerint a Mol Rt. legfeljebb csak részvénycserével tudna újabb részesedést szerezni a térségben, mivel a Slovnaft- és a TVK-akvizíciók jelentős mértékben megcsapolták a cég pénzkészletét.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
