Új, fővárosi iroda mikrohitelekért

Tóth Botond
2000. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újonnan nyitott budapesti irodájában is elérhetők a Magyar Vállalkozásfejlesztés Alapítvány nyáron megújított, kedvezményes mikrohitelprogramjával kapcsolatos információk és formanyomtatványok. Az immár hárommillió forintos felső összeghatárú hitelt hazai kis- és középvállalkozók vehetik igénybe. A legfeljebb kilenc alkalmazottal százmilliós forgalmú vállalkozások által elérhető kölcsön kamata mindössze a jegybanki alapkamat. A vállalkozásoknak az igényelt hitelösszeg húsz százalékát kell saját erőként biztosítani. Pesti Albertné, az Iposz főtanácsosa a program tegnapi tájékoztatóján kiemelte, hogy a hitel középtávra is igénybe vehető. A magyar kis- és középvállalkozóknak ugyanis kevés a hosszú és középlejáratú forrásuk. A mikrohitelprogram forrását az EU PHARE-támogatása és a magyar kormány Gazdaságfejlesztési Célelőirányzata adja. A programban ez év július 1. és november 30. között 1091 vállalkozónak 1,8 milliárd forintot folyósítottak, míg ez az összeg tavaly egész évben volt 1,6 milliárd forint.A II. kerületben, a Bécsi út 25. szám alatt található Budapesti Mikrohitel Iroda a Komárom-Esztergom megyei regionális vállalkozói központ koordinálásával működik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.