Újabb bonyodalmak a tűzoltópótlékkal

Szenvedi
2000. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi tűzoltók nem kapták meg maradéktalanul a majd három éve elmaradt délutáni és éjszakai pótlékot. Ugyan a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan megszavazta és ki is utalta az elmaradt fizetéseket, ám volt, akinek nettó 80 ezer forinttal kevesebb jutott a jogos követelésből.Egy nevének elhallgatását kérő fővárosi tűzoltó lapunknak elmondta: az általános elégedetlenség oka, hogy adót vontak le abból az összegből, amiből nem kellett volna. Ráadásul volt, akinek a több pénzére kevesebb kamatot számoltak, de fordítva is előfordult.Mint azt már lapunk is megírta, a Fővárosi Közgyűlés november 30-i ülésén egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, amely a magyar állam kötelezettségének megelőlegezéseként kifizeti az arra jogosult fővárosi tűzoltóknak a mintegy három éve esedékes elmaradt délutáni és éjszakai műszakpótlékot. Erre azért van lehetőség, mert Bakó Mihály fővárosi tűzoltó 1998 tavaszán pert indított a munkaügyi bíróságon a törvényes járandóság iránt. Azt követően, hogy az első- és másodfokú bíróságon pert nyert, ez év elején a Legfelsőbb Bíróság is helyt adott az igénynek. Ezek után megkezdődtek a tárgyalások a Belügyminisztérium és a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezete közt a fizetés módozatairól, ám a sikertelenséget megelégelve a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: kifizeti a tűzoltók elmaradt járandóságát.– A kamatok számolásánál tévedtünk, de 80 ezer forintos különbség elképzelhetetlen – állítja Brieber István, a fővárosi tűzoltóság helyettes parancsnoka és pénzügyi vezetője. A nettó járandóság után számoltuk a kamatos kamatot, és ebből vontuk le az adót. Ha ezt a bruttóból számoltuk volna, akkor sem lehet a különbség 20-30 ezer forintnál több – szögezte le. A számolással kapcsolatban a tűzoltó-parancsnokság egyébként még októberben kérte az APEH állásfoglalását – közölte Brieber István. Ha ez a pótlékkifizetési mód nem állja meg a helyét, és az APEH is ezt az álláspontot erősíti, akkor újraszámolják és -fizetik az elmaradt járandóságot.Ennél is nagyobb gondot okoznak az azóta nyugdíjba vonult tűzoltók követelései. Hiszen a nyugdíjba nem számolták bele az elmaradt fizetéseket, így csak most derült ki: nyugdíjalap-növelő tételt tesz ki az elmaradt pótlék.– Sajnos mindezek tudtával kellett élnünk a lehetőséggel, hiszen örültünk annak, hogy végre megtette valaki az első lépést a kifizetés ügyében – állítja Brieber István. Az APEH-nek 60 napja van az állásfoglalás kialakítására, így van remény, hogy még az idén rendeződik az ügy.Liszka Zoltán, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezetének elnöke megkeresésünkre leszögezte: nem mondtak le követeléseikről, de örülnek annak, hogy a pénz nagyobbik része már a tűzoltók zsebében van. Liszka Zoltán szerint az ügyet csak bonyolítja, hogy a tűzoltóság finanszírozásának kérdése még a mai napig nem tisztázott. Mert az igaz, hogy a november 30-ig elmaradt pótlékokat kifizették, illetve kifizetik, ám mi lesz ezután? Ugyanis a következő kétéves költségvetésben nincs benne a műszakpótlékok fedezete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.