Vadásztragédia

2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnapra világossá vált, hogy melyek azok a leshelyek, ahonnan nem érkezhetett az a halálos lövés, amely kioltotta egy szegedi vadász életét – tudta meg a Magyar Nemzet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól a kedden Somogyban, Kutas és Kozmapuszta közti erdőterületen történt vadászbalesetről. A tragikus kimenetelű vadászaton a leshelyén földön fekve, mellkasán lőtt sebbel holtan találták az egyik vadászt, egy 43 éves szegedi férfit. Az esetet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával azóta is vizsgálja. A helyi lap értesülését, amely szerint a nyomok alapján egy kaposvári vagy egy osztrák vadász lövése okozhatta a tragédiát, az ügyben nyomozást folytató rendőr-főkapitányság szóvivője nem erősítette meg.Simon Pál, a Somogy megyei FVM-hivatal vadászati főfelügyelője lapunknak elmondta: a szerencsétlenség helyszínén működő vadásztársaság tevékenységét felfüggesztették, a tizenkilenc vadász puskáját ballisztikai szakértő vizsgálja, hogy kiderüljön: ki adta le a halálos lövést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.