Vádat emelt Tasnádi Péter és tíz társa ellen a Pest Megyei Főügyészség. A vádirat szerint Tasnádi anyagi követeléseit törvénybe ütköző módon igyekezett behajtani társai segítségével. Egy embert például bűntársai olyan súlyosan bántalmazták, hogy sérüléseibe belehalt. A főügyészség szerint Tasnádi Péter 1995 és 1998 között személyijövedelemadó-bevallásában több mint félmilliárd forint jövedelmet elhallgatott. A főügyészség Tasnádit részben mint felbujtót, illetve társtettest kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettével, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel, bűnszervezet tagjaként elkövetett zsarolással, bűnszervezet tagjaként elkövetett lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaéléssel, különösen nagy értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztással, hatrendbeli, adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalással, devizabűntettel, valamint bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolja.
Freddie Mercury és Michael Jackson két dalt is rögzített együtt, de nem egy láma, hanem egy szokatlan eszköz adta hozzá a ritmust
