Válaszút előtt a cseh jobboldal

Somogyi Mátyás (Prága)
2000. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónappal a csehországi megyei önkormányzati választások, illetve a szenátusi pótválasztások után – amikor a választók szembetűnően megerősítették a jobboldali pártok helyzetét – az újonnan alakult közigazgatási egységek irányításában és a szenátusban véget vetettek a polgári demokrata–szociáldemokrata paktum egyeduralmának. Új lehetőségei nyíltak a magukat jobboldalinak hirdető konzervatív, liberális és keresztény politikai formációk együttműködésének.Jóllehet, ezek a választások nem vezettek a jobboldali Polgári Demokrata Párt jóvoltából és szigorú felügyelete alatt kormányzó szociáldemokrata kabinet leváltásához, a jobboldali pártok soraiban egyre gyakoribbak a jövőbeli szorosabb együttműködésre utaló jelzések. Maga Václav Klaus, a PDP elnöke – aki egykori jobboldali koalíciós partnereiben annak idején annyira csalódott, hogy inkább paktumot kötött a szociáldemokratákkal – a választások eredményei láttán szinte elsőként vetette fel a jobboldali pártok közös kormányzásának lehetőségét. De csak a 2002-es parlamenti választások után, mivel a képviselőházban jelenleg nincsenek meg a hatékony jobboldali frigy feltételei.A kisebb ellenzéki jobboldali pártokból álló Négyes Koalíció osztagaiban is latolgatják a jövőbeni szorosabb jobboldali együttműködést. A Klaus-pártnak hátat fordító „rebellisek” pártja, a Szabadság Unió vezetői azonban kizárólag a PDP-vel egyenlő partneri alapon, nem alárendeltként tudják elképzelni az együttműködést. Mivel a megyei képviselő-testületek többségében a Négyes Koalíció a PDP-vel lépett szövetségre, hamarosan kiderül, életképes-e regionális szinten a közös kormányzás.A politikai elemzők úgy vélik: a Négyes Koalíció válaszúthoz érkezett: megmarad pártkoalíciónak, vagy az integráció útjára lép. Ha az utóbbit választja, olyan jobbközép politikai formációvá válhat, amelynek programja vonzó lehet a választóknak. A választási győzelemtől mámoros Négyes Koalíció pártjai – elsősorban a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt, illetve a liberális Szabadság Unió – jelenleg a frontemberek kijelölésére irányítják figyelmüket. A szenátus elnöki posztját a Néppárt jelöltjének, Petr Pithartnak szánják. A Négyes Koalíció csúcsemberévé, a lehetséges kormányfői poszt várományosává a kereszténydemokraták Jaroslav Kopriva egykori belügyminiszter-helyettest választották. Ez a döntés azonban a megfigyelők szerint eleve kudarcra van ítélve, mert inkább tükrözi a párt belső – az úgynevezett morva és cseh – szárnya közötti torzsalkodást, mint a megválaszthatóság reális esélyét. A Négyes Koalíció vezére így valószínűleg a több politikai gyakorlattal rendelkező személyiséget jelölni képes Szabadság Unió soraiból kerül majd ki.Amíg a Polgári Demokrata Párt sorai egységesnek tűnnek, a Négyes Koalíciónak a 2002. évi választásokig el kell döntenie, hogy a politikai színtér közepén elhelyezkedő, erős párttá integrálódik, vagy elemeire bomlik, azaz visszatér-e a Szabadság Unió a PDP kebelébe és közeledik-e a KDU–Csehszlovák Néppárt a szociáldemokrata párt felé. Úgy tűnik, az egész cseh politikai színtér is válaszút elé kerül. Arról van szó, hogy vagy három erős párt (a Négyes Koalíció, a PDP és az esetleg szalonképessé váló kommunista párt által támogatott szociáldemokrata párt), vagy két nagy politikai tömb (egyrészt a Polgári Demokrata Párt és a Négyes Koalíció, másrészt a KDU–Csehszlovák Néppárt és a kommunisták által támogatott szociáldemokrata párt) lesz a politikai küzdőtér meghatározó tényezője a jövőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.