Kiskunfélegyháza önkormányzata vállalná Petőfi Sándor végső nyughelyének kialakítását, amennyiben a DNS-vizsgálat bizonyítaná, hogy valóban a költőóriás földi maradványait találták meg Barguzinban a kutatók. Ezt a szándékát nemrégiben határozatba foglalta a képviselő-testület. A vizsgálatot azonban nem lehet elvégezni, mert a fővárosi önkormányzat a mai napig nem járult hozzá, hogy felnyissák Hrúz Mária sírját, így nem lehet mintát venni az azonosításhoz. Csitos László, volt félegyházi diák, a nemzeti zarándokhely megálmodója törvénymódosítást sürget az ügyben.Csitos László nyílt levélben fordult a fővárosi önkormányzat-hoz, amelyben azt kérte: ne akadályozza tovább a kutatást. Mindenkinek az lenne a legjobb, ha pont kerülne az ügy végére, és vagy a MTA bizonyíthatná álláspontját, miszerint a Barguzinban talált csontok nem lehetnek Petőfi földi maradványai, vagy Kiszely István állításai igazolódnának végérvényesen.Az utóbbi esetben Kiskunfélegyháza önkormányzatával vállalkozók és magányszemélyek is öszszefognának azért, hogy méltóképpen újratemessék a magyar és a világirodalom egyik legnagyobb alakját. Sírhelye nemzeti zarándokhelylyé válhatna, és a költő versben is megénekelt, de hivatalosan el nem ismert szülővárosa erkölcsi elégtételt kapna. Csitos László azt is hangsúlyozta: ha Demszky Gábor hivatalnokai nem hoznak kedvező döntést, a parlamenthez fordul. Szerinte a nemzet olyan szellemi kincsének számító vagyonnal, mint amilyen a Petőfi család sírja, kizárólag az illetékes minisztérium vagy az Országgyűlés rendelkezhet, a fővárosi önkormányzat nem. Erről törvénynek kellene rendelkeznie, véli Csitos. Endre Sándor, a térség országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, hogy amennyiben szükségessé válik, minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel segíteni fogja a kérdés rendezését.Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára üdvözölte a fél-egyháziak ügyszeretetét a Petőfi-kultusz ápolásában. A város polgármesterének címzett levelében úgy fogalmazott, reméli, hogy a kérdés kellő bizonyítottság mellett, az eltérő nézeteket valló kutatói körök vitáinak lefolytatásával tisztázódik. Ennek megtörténtével nem látja akadályát a további lépések megtételének, amihez a minisztérium pályázati lehetőségein keresztül anyagi támogatás is szerezhető.– A végső döntést a Fővárosi Közgyűlésnek kell meghoznia – nyilatkozta Tiba Zsolt főjegyző. Elmondta: a kulturális bizottság korábbi kívánságai közül a főváros minden bizonnyal el tud tekinteni attól, hogy a DNS-vizsgálatot Magyarországon végezzék el. Így ha a Petőfi család sírjának feltárása és a DNS-vizsgálat elvégzése a fővárosnak nem kerül pénzébe, illetve a Petői Társaságnak van pénze a síremlék felnyitás utáni helyreállítására, a közgyűlés igent mond a kérésre.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
