Változások a Duna Televízióban

Tábori Gabriella
2000. 12. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megváltozott arculattal és műsorszerkezettel jelentkezik a Duna TV december 24-én, a műholdas csatorna nyolcadik születésnapján – jelentették be a televízió vezetői tegnap. Megújulnak a hírműsorok, s jelentősen emelik a szórakoztató programok arányát.Erősíteni szeretnénk a hírműsorokat, az eddiginél többször sugározunk majd híradót, s ezentúl csak aznapi, friss hírek kerülnek adásba – hangsúlyozta Pekár István elnök. Meszleny László hírigazgató tájékoztatása szerint a déli híradó kezdési időpontja – más csatornákat megelőzve – 11 óra 50 perc lesz.Elhangzott, hogy erőteljesen növelik a csatorna kínálatából csaknem teljesen hiányzó szórakoztató programok arányát, megtartva a Duna TV erősségének számító kulturális és filmkínálatot. Megújul a reggeli műsor is, Indul a nap címmel fél hattól fél kilencig hírmagazint sugároznak, Kalendárium címmel pedig szolgáltató műsort vetítenek délutánonként. – A Duna TV Magyar Rádióval korábban kötött megállapodásához nemrégiben csatlakozott a Magyar Televízió is, így a három közszolgálati intézmény jövőre együtt kezdi meg a Kárpát-medencei hírügynökség kiépítését – közölték. A televízió bevételi forrásainak növeléséért létrehoznak egy pályázatfigyelő és-készítő csoportot. Ez a terveik szerint egyebek mellett hozzájárul majd ahhoz, hogy az ORTT-től pályázatokkal elnyert támogatások egynegyed-egyharmad résszel növekedjenek. Csermák Zoltán marketingigazgató szólt arról, hogy a jelenlegi, kétszázalékos közönségarányt terveik szerint a két évvel ezelőtti 3,6 százalékos szintre szeretnék emelni. Jövő év augusztus 20-án kísérleti adást indítanak Észak-Amerikában, amely várhatóan egy hatórás válogatás lesz a Duna TV műsorából.Pekár István elmondta: tudomása szerint a kuratórium cáfolta azt az értesülést, amely szerint elképzelhető, hogy önálló csatornaként megszűnik a televízió. Kijelentette: a Duna TV nyolcéves fennállása óta még soha nem volt olyan biztos helyzetben, mint most.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.